Kikukázzák az elektromos kis Audit

Nem kerül gyártásba az Audi A2

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audinál meggondolták magukat, s nem építik meg a 2011-ben tanulmányként bemutatott elektromos A2-t. Mert tuti ráfizetéses bolt.

Az Audi a 2011-es Frankfurti Autószalonon mutatta be elektromos A2 tanulmányát, s egészen mostanáig úgy tudtuk, hogy 2014-ben, legkésőbb 2015-ben sorozatgyártásba és piacra is kerül az emissziómentes közlekedésre 200 km-es hatótávval, használhatóan alkalmas kis négykarikás.
A VW-konszern illetékesei mostanra viszont arra jutottak, hogy a közeljövőben nincs és nem is lesz piaca az elektromos autóknak (mondván a vevőkört egyáltalán nem érdekli a dolog, a profit pedig így több mint bizonytalan), s ezzel a lendülettel le is állították az A2-projektet - írja az Autocar.
Hirdetés
Hogy konnektoros hibridként, illetve hagyományos hajtásláncokkal azért jön-e a modell, még nem tudni. A rivális BMW i3 közben már majdnem kihozta az i3-ast, mindenesetre az Audi csak kicsit meglepő döntése több mint jelzésértékű egy olyan helyzetben, amikor mind gyakoribb az elektromos lufi kipukkadásáról szóló hír.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Tényleg nem értem, csak beleképzeltem magam a kis világodba. Minden szart tudsz elektromos autókról mert egy lexikális faszkalap vagy, de akkor mond el légyszives, mond el… hogyan fognak Pest belvárosban tölteni azok akik hozzád fel sem érhetnek és egyáltalán haljon ki a lakótelepi senki, mert te priussal gurulsz. Rövid személyeskedés után, most az egyszer magyarázd meg magad te gyökér! Hogy néz majd ki ez a két hely szerinted?

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    [i]“Most értettem meg, hogyan képzeled. Elnézést kérek mindenért ami hülyeséget összehordtam, terhelem vele az internetet meg még Téged is te Isten:D”[/i]

    Dehogy értetted meg, még odáig sem jutottál el, hogy azt felfogd mekkora baromság amit saját magad mondtál (tutira ugyanaz a szint mint a kutty89 büfé szakos gázolaj orgazda a fészerében LOL! 🙂

    [i]“Szóval minden létező parkolóhely mellett áll majd egy töltő oszlop”[/i]

    Miért állna minden parkolóhely mellett egy te szerencsétlen?

    [i]“Meg majd Marinéni figyeli az ablakból éjjelente, nehogy valami tirpák kihúzza a “konnektorból” a sárkányomat puszta jóindulatból.”[/i]

    Nem, a Mari néninek ennél sokkal magasabb kvalifikációt igénylő munkát adunk. Az éjjeli kukkoló az neked meg a kuttyogós majomnak való, bár lehet, hogy nektek még ez is meghaladná a képességeiteket. LOL! 🙂

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Feldobtad a napomat köszönöm. Látom fejlődőképes vagy, nepról napra egyre nagyobb hülyeségeket irsz. Fojtasd kérlek.

    Gé te meg ne erőlködj, nem lehet semmivel sem meggyőzni, képtelenség, már sokan próbáltuk.

    Ő priusszal közlekedik állítása szerint, de a mol használtolaj gyűjtő akciója szerinte hülyeség. Ilyen egy zöld ember.
    Azt hiszem erről irtatok kicsit lenntebb hogy ez a kirakat környezetvédelem. Van egy priusa és már midnen másba szarik is bele magasról. Há

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    [i] Egy töltőoszlopnak kevesebb mint 1 m2 hely kell, ez még egy lakótelepen is gond nélkül megoldható mert minden parkolóhely mellett van ennyi hely, és a hozzá vezető kábelnek nem kell 2-3 méternél hosszabbnak lennie.[/i]
    Most értettem meg, hogyan képzeled. Elnézést kérek mindenért ami hülyeséget összehordtam, terhelem vele az internetet meg még Téged is te Isten:D
    Szóval minden létező parkolóhely mellett áll majd egy töltő oszlop, vagy magántulajdon, vagy közös és mérőórás mert ugye fizetni csak kéne az áramért. Meg majd Marinéni figyeli az ablakból éjjelente, nehogy valami tirpák kihúzza a “konnektorból” a sárkányomat puszta jóindulatból.
    Te tudod hány ezer ember él lakótelepen?: Sejtettem… De a lényegen nem változtat, kb. 3 méterenként lesz töltőoszlop szinte mindenhol Pest belvárosában is, és azt a laza 8-10 órát garantáltan ott pihenheti a kocsim:D
    s3000 légyszives egyszer képzeld el amit szeretnél, aztán köpj egyet és állj alá…

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    [i]“Mesélek kicsit a baromságaimról Neked”[/i]

    Ez igazán kedves, de azért kihagytam volna, valahogy nincs igényem baromságokra. 🙂

    [i]“Nyugodj meg, rákkeltő amint megsérül.”[/i]

    Aha, és miért rákkeltő, mert Te éppen ezt találtad ki, vagy valamivel alá is tudod támasztani? (hát persze hogy nem 🙂
    Akkor szépen mondj néhány dolgot belőle mi rákkeltő benne konkrétan?

    [i]“Igen, ott van egy dobozban amit tárolni kell majd valahol, biztonságosan, mocskos sokáig, mivel utólagos felhasználásra nem alkalmas mert mérgező.”[/i]

    Tényleg? Tehát ami mérgező azt nem lehet felhasználni? LOL! 🙂
    Kisfiam, a belsőégésű motoros szarjaidban levő savas ólomakkumulátorok mind súlyosan mérgezőek, ennek ellenére ezeknek az akkumulátoroknak az újrahasznosítási aránya a fejlettnek mondott világban 99% feletti.
    Mint mindig megint kifogtam egy tudálékos Mekk Eleket, akinek fingja sincs miről beszél, de ezt legalább magabiztosan teszi. 🙂

    [i]“Neked meg elmondom, hogy a többség lakótelepen él és kurvára nincs parkolóhelye a lakás alatt.”[/i]

    1. Attól hogy Te lakótelepen laksz még egyáltalán nem következik, hogy a többség is ott lakna. 🙂
    2. Ha “kurvára” nincs parkolóhely a lakótelepen, akkor “kurvára” kocsit sem lehet ott tartani, se elektromosat se másmilyent, de ez “kurvára” nincs így, mert a lakótelepieknek is szokott lenni kocsijuk. 🙂
    3. Egy töltőoszlopnak kevesebb mint 1 m2 hely kell, ez még egy lakótelepen is gond nélkül megoldható mert minden parkolóhely mellett van ennyi hely, és a hozzá vezető kábelnek nem kell 2-3 méternél hosszabbnak lennie. Persze Te valószínűleg egy 500 méterre levő oszlophoz akarnád kihúzni a madzagot, de mint már említettem a hülyeség az egyéni szocprobléma. 🙂

    [i]“A rendszer túlterheltségét nem számoltam ki, ezt csak tippelem de legyen ebben igazad:)”[/i]

    Mondhatok valamit? Sok minden mást sem számoltál ki/gondoltál végig, és minden másban is igazam van. 😀

    [i]“és veled ellentétben a tervezők azt sem tudják hol lehetne tárolni majd ennyi szar akksit ha már nem kell.”[/i]

    Ilyen “tervező” csak a te lázálmaidban létezik a valóságban nem. Aki tervezi ezeket, az ennél az általad bemutatott futbalhuligán szintén messze jobban ért hozzá, és pontosan tudja, hogy semmilyen aksit sem kell tárolni, mert minegyiket vagy így vagy úgy, de újrahasznosítják. Már nagyon rég így van ez, de ha szerinted nem, akkor mutass már egy ilyen akkumulátorlerakatot, ahol már összegyűlt néhány millió belőlük, és “mocskos sokáig” tárolják azokat! 🙂
    Miért fogadhatok szemrebbenés nélkül bármekkora összegben, hogy egyetlenegy ilyet sem tudsz mutatni? 🙂

    [i]“Persze az áramot is elő kéne állítani valamiből, a mai erőművek talán nem az arcodba füstölnek, de attól hogy nem látod az még szennyező.”[/i]

    Mondom, ugyanaz a baromság újra meg újra! Neked mindegy hogy százezret vagy egymilliót keresel havonta, hiszen ígyis-úgyis kapsz fizetést! LOL! 🙂

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Valóban, egy árva hangot sem értettem abból amit írtál, ugynis veled ellentétben én nem hallom azt, amit mások írnak. Elolvasom, megértem, de nem hallom. Én olvasáskor tudod a szememet használom, és nem a fülemet, de örülök neki, hogy neked hibrid füled van, amivel olvasni is tudsz. 😉

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Mesélek kicsit a baromságaimról Neked, mert látom élő példákat kell hoznom, hogy ki tudj szakadni nem létező világodból. Idézek is mint Te, mert különszedve talán jobban eljut, gondolom azért írsz így Te is, mert amúgy három mondat egymás után feldolgozhatatlan lenne számodra.

    [i]1. Nem rákkeltő.
    2. Még ha az lenne is, az sem zavarna, mert az akkumulátorok anyaga nem megy sehova, az egész ott marad a dobozba bezárva a szerkezet[/i]

    Nyugodj meg, rákkeltő amint megsérül.
    Igen, ott van egy dobozban amit tárolni kell majd valahol, biztonságosan, mocskos sokáig, mivel utólagos felhasználásra nem alkalmas mert mérgező. Persze a Te számodra külön habcsókból készítik majd, amit megehetsz ha már elöregedett vagy hibás, de tárolni soha nem kell mert amúgy atomjaira bomlik bizonyára. Mondjam, hogy LOL?:D

    [i]Miért, mit akarsz éjjel csinálni, bámulni hogy hogy tölt a gép? Belőled ki is nézem, tudod hülyeség ellen nincs orvosság[/i]

    Igen én olyan hülye vagyok, hogy nézném. Neked meg elmondom, hogy a többség lakótelepen él és kurvára nincs parkolóhelye a lakás alatt. De te annyira tele vagy ésszel, hogy kihúznál 500 méter kábelt két háztömbnyire a nyolcadikról. Vagy aki telepi az rohadjon meg és ne járkáljon árammal:D A rendszer túlterheltségét nem számoltam ki, ezt csak tippelem de legyen ebben igazad:)

    [i]Az ilyen csókák úgy “gondolkodnak”, hogy ha kapnak egy új munkaajánlatot és a mostani havi 100eFt helyett 1 misit kapnának havonta akkor azt mondja hogy itt is kap fizetést meg az új helyen is kapna tehát mindegy hol dolgozik, minek cseréljen az egyik szarról a másikra. LOL! 🙂 Kb. ilyen pengén látod ezt a kérdést is. ;)[/i]

    Most megint a pénzt hozod fel, mikor süt a vágyálmaidról, hogy drágán sem megvalósítható. Nincs olcsó elektromos autó de még olyan sem ami ár/érték arányban jobban teljesítene. Innentől kezdve csak egyesek számára lehet alternatíva. Ez egy rohanó világ és semminek nem lesz létjogosultsága ha órákra kiesik az életedből, mindegy mennyibe kerül, és veled ellentétben a tervezők azt sem tudják hol lehetne tárolni majd ennyi szar akksit ha már nem kell. Persze az áramot is elő kéne állítani valamiből, a mai erőművek talán nem az arcodba füstölnek, de attól hogy nem látod az még szennyező. Az a baj, hogy elképzeltél egy világot magadnak, de se elé, se mögé nem látsz.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    [i]“Ha téged nem zavar a sok akksi ami rákkeltőbb mint a dízel szmog, akkor építkezz belőle.”[/i]

    Nem zavar, mert
    1. Nem rákkeltő.
    2. Még ha az lenne is, az sem zavarna, mert az akkumulátorok anyaga nem megy sehova, az egész ott marad a dobozba bezárva a szerkezet teljes élettartama alatt ellentétben a hivatalosan is bizonyítottan brutálisan rákkeltő dizelek koromszennyezésével ami egyenesen a pofádba, onnan meg a tüdődön keresztül a vérkeringésedbe megy. De Te nyugodtan aggódj csak az akkumulátorok miatt. 🙂

    [i]“Töltés is adott, csak éppen kevés van belőle és pár órára kiesik az életedből napi szinten”[/i]

    Miért, mit akarsz éjjel csinálni, bámulni hogy hogy tölt a gép? Belőled ki is nézem, tudod hülyeség ellen nincs orvosság. LOL! 🙂

    [i]“de ha egyszerre egy nagyváros pár órát tölt, akkor már a hely is probléma és a hálózatok túlterheltsége is, de te annyira kened a témát, hogy csuklóból megoldod…”[/i]

    Tényleg? Aztaqrva! Utána számoltál? 🙂
    Csak költői kérdés volt, tudom jól még azt sem tudnád megmondani mit is kellene egyáltalán kiszámolni. 🙂

    [i]“Az a baj, hogy el sem tudod képzelni mi történne ha mindenki olyan naív lenne mint te, és egy csapásra áttérnénk e-üzemmódra.”[/i]

    Persze hogy nem. Hiszen nincs is fontosabb annál, mint azzal számolni hogy egyik napról a másikra minden elektromos lenne, mivel ez nagyon életszerű dolog, sőt az egyetlen eshetőség ami bekövetkezhet. Ididótáéknál legalábbis mindenképpen. 🙂

    [i]“Tisztában vagyok vele hogy egyszer az olaj elfogy és addig is káros, de ez nem ad okot arra, hogy a szart szarra cseréljem.”[/i]

    Senki nem kért semmilyen cserére sem. Az meg hogy lövésed sincs a kérdéshez és olyan baromságokat hiszel mint ide lacháza az meg csak a Te bajod. 🙂 Az ilyen csókák úgy “gondolkodnak”, hogy ha kapnak egy új munkaajánlatot és a mostani havi 100eFt helyett 1 misit kapnának havonta akkor azt mondja hogy itt is kap fizetést meg az új helyen is kapna tehát mindegy hol dolgozik, minek cseréljen az egyik szarról a másikra. LOL! 🙂 Kb. ilyen pengén látod ezt a kérdést is. 😉

    [i]“Mitöbb nem csak én látom így, hanem a gyártók is, még a Toyota is.”[/i]

    Ettől függetlenül a Toyotának van sorozatgyártású elektromos autója. Másrészt a Tesla-nak a résztulajdonosa, annak meg CSAK elektromos autói vannak, és soha mást nem is fognak gyártani. 😛

    Tudom fölöslegesen kérdezem, de ha ennyire fingod sincs még az alapokról sem, minek dumálsz bele? (neeeem, nem kell válaszolni, pontosan tudom jól 😉

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    s3000…:) Te szerencsecsomag…

    “Meg a “beteg” hamburgerzabálók, meg a “beteg” csigazabálók, meg a “beteg” kínaiak, szóval szóval szinte mindenki aki számít, kivéve az elavult németeket. :)”

    Szerinted a kínaiak nem sárgák?…:) És ne mondd,hogy megint félreolvastam,meg dislexia-király vagyok. Mert ott írod,hogy MEG a kínaiak…:) Buta buta s3000. Még a bőrszíneket se ismeri. Leülhet 1es 🙂

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    s3000 látom szerinted minden készen áll, csak akkor nem tudom melyikünk él álomvilágban:D
    Ha téged nem zavar a sok akksi ami rákkeltőbb mint a dízel szmog, akkor építkezz belőle. Töltés is adott, csak éppen kevés van belőle és pár órára kiesik az életedből napi szinten (!), de ha egyszerre egy nagyváros pár órát tölt, akkor már a hely is probléma és a hálózatok túlterheltsége is, de te annyira kened a témát, hogy csuklóból megoldod… Hajtásláncban a németek nem maradtak el, csak az elektromos zsákutcába nem feccölnek annyi pénzt amitől kinyílna a szeme a bioagymosott embereknek:D Az a baj, hogy el sem tudod képzelni mi történne ha mindenki olyan naív lenne mint te, és egy csapásra áttérnénk e-üzemmódra. Itt jön be sok probléma amit említettem és szerinted nincs. A “beteg” szót a sárgákhoz kivételesen nem bántónak szántam, sok jó dolgot csinálnak, de inkább sokat mint jót és itt a baj.

    Meg egy gondolat, mert tudom hogy rám lesz dobálva ez is:D
    Tisztában vagyok vele hogy egyszer az olaj elfogy és addig is káros, de ez nem ad okot arra, hogy a szart szarra cseréljem. Mitöbb nem csak én látom így, hanem a gyártók is, még a Toyota is. Csak nektek kell a rózsaszín köd, hogy egyszer majd minden jó lesz, egészséges meg olcsó… és addig is kicsit drágábban elmondhatjátok magatokról, hogy mennyire tudatosan éltek mert priusban utaztok:D Én csak azt mondom, hogy nem ez lesz a közlekedés új formája, ezért kár is beleölni a sok pénzt.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    “Valamit is magára adó értelmes ember messzire elkerüli ezeknek a gyártóknak az elavult talicskáit.”
    Hát igen. Régen is ez volt, most sem változott semmit a helyzet. A hibrideseket rohadtul nem érdekli a környezetvédelem, csak az, hogy megmutassa a szomszédnak, hogy ő vigyáz a környezetére. Hogy más is lássa, hogy ő “ad magára”. Az ilyenből lesz majd a sznobvihar, amiben legutóbb fél South Park elpusztult, San Francisco-t pedig felszippantotta a saját s*gge.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    [i]“A németek meg szerintem nem technológiában maradtak el”[/i]

    Hát persze hogy nem, nyilván csak valami véletlen miatt buktak bele eddig minden – szerintük innovációnak hitt – dologba amibe csak belefogtak és ami nem a koromokádó tüdőrákgenerátor dizelek reszelgetése volt.
    A németek legalább 10 évvel el vannak a modern hajtásláncok tekintetében, az akkumulátorokhoz nem értenek, ilyen gyártókapacitásuk nincs is úgyhogy még ha akarnának sem tudnának ezen a területen semmi számottevőt sem tenni, de nem is akarnak, ezt a nem akarást tökéletesen biztosítja az olajipari tulajdonosi háttér. Valamit is magára adó értelmes ember messzire elkerüli ezeknek a gyártóknak az elavult talicskáit.

    [i]“Pár városi cirkáló miatt meg senki nem fog ipari forradalmat csinálni. (akksik újrahasznosítása, töltő állomások, új gyárak,és több száz még felmerülő probléma…)”[/i]

    Nem senki, hanem az elavult németek nem. Amúgy elfelejted azt az apróságot, hogy az akkumulátorok újrahasznosítása egyáltalán nem új, mivel legalább 50 éve minden belsőégésű motoros járműben van belőle legalább egy db. Töltő állomások meg nem kellenek az elektromos autókhoz elég ehhez egy egyszerű töltőoszlop is, amiből néhány tízezer már megépült a világon plusz ott van még néhány milliárd konnektor is készen. A több száz még felmerülő probléma is csak a te álomvilágodban létezik ezzel kapcsolatban a valóságban nem.

    [i]“Az audi annyiban első, hogy ezt fel meri vállalni”[/i]

    Szó sincs róla, az összes mélyen olajipari érdekeltségű autógyártó jó 20 éve ezt kántálja, hogy nem kell elektromos autó mert senki sem venné meg, ez már 20 éve is hazugság volt és azóta is az. Az audi éppenhogy a legnagyobb szarkeverők közé tartozik, egyik nap behülyíti a tudatlan tömegeket hogy ki fog hozni ilyen járműveket a másikon meg bejelenti ennek az ellenkezőjét majd kisvártatva kezdi elölről az egészet.

    [i]“egyedül a beteg sárgák élik bele magukat ebbe”[/i]

    Meg a “beteg” hamburgerzabálók, meg a “beteg” csigazabálók, meg a “beteg” kínaiak, szóval szóval szinte mindenki aki számít, kivéve az elavult németeket. 🙂

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Jó nézni ahogy mások gondjairól vitáztok, és közben várjátok az ingyen energiát az olcsó autóba:D
    Egyik se jön el, most szólok…
    A németek meg szerintem nem technológiában maradtak el, hanem egyszerűen hobbi szinten kezelik az elektromos meghajtást, mert pontosan tudják, hogy a mai akkumlátorok ehhez gyengék. Pár városi cirkáló miatt meg senki nem fog ipari forradalmat csinálni. (akksik újrahasznosítása, töltő állomások, új gyárak,és több száz még felmerülő probléma…)
    Az audi annyiban első, hogy ezt fel meri vállalni, a többi márka tényleg csak marketing és időhúzás miatt mutat valami keveset, egyedül a beteg sárgák élik bele magukat ebbe, mint annó a wankel motornál… zsákutcás technológia.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Mercedes SLS? Porsche 918?? Ezeket az autókat az emberek 5%-a engedheti meg magának.
    De alsó-középkategóriás vagy kisautókat már nem! Ha így vesszük, akkor a németeknek szinte nincs is elektromos autójuk!

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Mercedes SLS AMG Electric drive.
    Egyébként hybridjeik is vannak, csak nem igazán a takarékosság jellemző rájuk. Még a Porche 918 is jön jövőre, hybrid rendszerrel.
    Azért remélem nem megint egy encore szintű felhasználóval sikerült beszélgetésbe elegyednem, ha mégis, akkor a fajan-kó hülye c*gány és egyéb dumákat nem kérem.

    Azért érdekelne a dolog, hogy honnan a francból tudják x évre előre, hogy nem lesz piaca? USA-ban sem tudják eladni?

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Teljesen egyetértek veled. A német márkák a BMW kivételével(ami igazából nem is teljesen német hanem bajor) még csak nem is terveznek/árulnak elektromos vagy hybrid autókat. Ezzel szemben: Peugeot iOn/Citroen C-Zéro full elektromos autó
    Renault Twizy/Kangoo Z.E./ Fluence Z.E.
    Ezek csak a franciák. És akkor még nem is beszáltünk a világ leghíresebb hybridjéről, a Toyota Priusról. A Toyota világelső ezen téren. Messze lealázza a NÉMETEKET.
    Csak azt remélem, hogy egyszer maj a németeknek fájni fog a fejük elmiatt.

  • 2017.10.30. at 09:17
    Permalink

    Jaj miért is nem vagyok meglepve?! 🙂 Az elavult német gyártók csak kb. 20 éve játszák ezt a parasztvakítást, hogy egyik tanulmányt a másik után jelentetik meg, amikkel a környezettudatos gyártó abszolút hazug képet próbálják sugározni magukról – persze ha megnézzük a konkrét számokat akkor egyből pont az ellenkezője derül ki -, amely tanulmányokból aztán természetesen soha az életben nem lesz semmi.
    Ennek ellenére még mindig vannak akik benyelik ezeket a cumikat.
    Valójában a németek nagyon csúnyán lemaradtak a többiek mögött, nemhogy egy elektromos de még egy épkézláb hibridet sem tudnak piacra dobni, amin vagy ne fosnák össze a bokájukat a japánok a röhögéstől, vagy ugyanez ne történne bárkivel aki megnézi ezeknek a törzszülött német kamuhibrideknek az eladási számait. LOL! 🙂
    Így aztán nekik nem marad más, mint a kiállításokon történő parasztvakítás a soha meg nem valósuló koncepcióikkal, és a régi elavult rákkeltő hulladékaik mindvégig történő erőltetése.

Vélemény, hozzászólás?