Tavaly búcsúzott, három év múlva visszatérhet a Defender

Németországban, modernizálva születhet újjá a Land Rover Defender

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a Jaguar Land Rover is dolgozik a Defender modernizált változatán, egy brit milliárdos Németországban vinné gyártásba a klasszikust.


Tavaly februárban búcsúztattuk 68 évnyi gyártás után a Land Rover Defendert. A Jaguar Land Rover a mind szigorúbb biztonsági előírások miatt nem fejlesztette már tovább az eredeti modellt, ugyanakkor már akkor nyilvános volt, hogy a gyáriak egy utódot fejlesztenek. Utóbbiról egyelőre nincs még hír, ám most a Handelsblatt értesülésére hivatkozva azt írja az Automobilwoche hírportál, hogy egy brit befektető német technológiával élesztené újra a legendás terepjárót.
Hirdetés

Jim Ratcliffe brit milliárdos egy új nagy-britanniai üzem építése helyett a Németországban meglévő szabad gyártási kapacitás és német technológiai ismeretek kiaknázásával szeretné ismét gyárthatóvá tenni a Defendert. A Handelsblatt értesülése szerint az év végére már 150 mérnök dolgozik majd a mai előírásoknak megfelelő modell kifejlesztésén.
"A projekt finanszírozása nem jelent számunkra problémát" - nyilatkozta a Handelsblatt lapnak Radcliffe, az Ineos brit vegyipari konszern alapítója. Az elképzelés szerint az eredeti, szabadalmi védettség alatt nem álló elgondolásra épülő egyszerű és kiforrott technológiát képviselő terepjáróból 2020-tól évi 25 ezer példányt lehetne értékesíteni - nagyjából 40 ezer eurós, azaz 12 millió forintos áron. A németországi gyártás további előnye, hogy ez a Defender az EU számára a Brexit után is vámmentes maradna.
Kíváncsian várjuk, mit szól ehhez a Land Rover, amely maga is egy modernizált Defenderrel kíván a közeljövőben előállni. Amennyiben megelőzik Ratcliffe csapatát, amire van is két évük, s autójuk nem lesz drágább, hamar kivehetik a szelet vitorlájukból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?