Idén is három biztosító viszi a kötelezők kétharmadát?

Netrisk statisztika: eddig ezer forinttal magasabb az átlagdíj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Díjemelkedést és piaci átrendeződést mutat a kgfb-kampány kezdeti időszaka.

A vasárnap délután indult év végi kampány első napjainak adatai szerint tavalyhoz hasonlóan ismét koncentrált a verseny az új kgfb-szerződésekért – jelentette be a vezető, és a Használtautó.hu biztosítási aloldalát is kiszolgáló online biztosításközvetítő, a Netrisk.hu. A szereplők azonban teljesen kicserélődtek: míg tavaly ilyenkor az Allianznál, a Postánál és a Groupamánál kötötték a szerződések kétharmadát, most a K&H, a KÖBE és az MKB hasított ki együttesen ugyanekkora szeletet az új kötések piacából. „A tavalyi kampány új kötéseinek átlagdíja az első napokban a teljes időszak átlaga alatt, 10 400 forint körül alakult” – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – „Most viszont már az első napon is 11 400 forintos átlagdíjat regisztráltunk, ami azt a várakozást igazolja, hogy idén átlagosan csaknem 10 százalékos díjemelkedés következhet be.”[/i]
Hirdetés
Bár a kampányban érintett járművek száma közel félmillióval alacsonyabb, mint tavaly, a Netrisk.hu felületén első napon kalkuláló ügyfelek száma idén is meghaladta a 20 ezer főt. Tekintettel arra, hogy az autósok többsége a jelenlegi biztosítójától a következő napokban fogja kézhez kapni jövő évi, többségében magasabb díjat tartalmazó díjértesítőjét, várható, hogy a díjkalkuláció iránt a következő napokban is fokozott lesz az érdeklődés. Más kérdés, hogy sokan lesznek, akik – bár kalkulálnak - az idén már másik biztosítónál sem találnak majd kedvezőbb ajánlatot. Ennek ellenére feltétlen ajánlott az ajánlatok lekérdezése, hiszen mint azt már írtuk, az emelkedő árak mellett néhány új kedvezmény is van a piacon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?