Szarvast gázolt, majd sérültjét kórházba vitte az ittas sofőr

New York államban ittas sofőr gázolt vadat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába az igyekezet, az ittas vezetést, illetve az úgy történt vadgázolás akkor sem bocsánatos bűn, ha a vadat az autós kórházba szállítja.

A New York állambeli Greene-ben ittas vezetésen kapták rajta a 29 éves Andrew Caswell-t. A rendőrök ráadásul olyan mentegetőzést hallhattak, mint még soha.
Caswell ugyanis teljes átéléssel és némi sokk kíséretében adta elő, hogy épp beteget szállít a kórházba, autójával ugyanis elütött egy szarvast, ő a sebesült. A baleset utáni kétségbeesésében utasaival úgy döntött, hogy a legjobb, ha kórházba viszik a sérült vadat. A humánus cselekedetbe azonban néhány baki csúszott.
Hirdetés
A kiszemelt kórház ugyanis nem volt más, mint az, ahol Caswell már amúgy is megfordult, azaz a helyi állatkórház helyett az emberekét vették célba. Másrészt Caswell ittas volt, amit az igazoltató rendőr nem tolerált. Rontotta a mentegetőzést, hogy a csomagtérben megmutatott vad a rendőri ellenőrzéskor már halott volt.
A helyi rendőrfőkapitány, Todd Baxter elismerte, hogy a szarvas életének megmentésére tett kísérlet dicséretes, ám a vezetés közbeni részegség nem tolerálható, Caswell vérében a megengedett véralkoholszint kétszeresét, 0,16 százaléknyit találtak - ezzel a szinttele egyébként csoda, hogy tudott vezetni. Természetesen bukta a jogosítványát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:16
    Permalink

    Szerencsés ember ez az Andrew Caswell, mivel csak a jogosítványát vették el ittas vezetésért. Virginiában az egyik kinn élő magyar kissé kacsázva vezetett, ami gyanús lett a rendőröknek, megállították, és olyan részeg volt szegény, hogy ki sem tudott szállni az autóból. 2 éves börtönbüntetést kapott miatta…

  • 2017.10.31. at 06:16
    Permalink

    jó fej srác én nem vettem volna el a jogsiját mert aki ennyire állatbarát az már megérdemli hogy csak figyelmeztessék. egyébként ismerősöm is ütött el szarvst a chevy blazer k5 ösével de semmi baja nem lett a kocsinak a gallyelhajtó simán kettévágta a szarvast

Vélemény, hozzászólás?