Nissan GT-R egy Formula-3-as versenyautó ellen 
Utcai Nissan GT-R az F3-as Red Bull ellen
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Steve Sutcliffe tűzálló ruhát öltött, fejét egy bukósisakba préselte, majd repesztett néhány gyors kört.
Lassan már annyi legenda kering a Nissan GT-R körül, hogy érdemes lenne összefoglalni, és könyv formájában kiadni. Bár most megint versenypályára vitték a japán sportkocsit, ez nem a közismert Nürburgring-saga, a Porschével folytatott kakaskodással, hanem a brit Autocar magazin különleges tesztje. A tekintélyes lap szerkesztői arra voltak kíváncsiak, hogy mit tud a GT-R felmutatni egy Formula-3-as versenyautóval szemben, ezért összeeresztették a pályán a két járgányt. A tesztpilóta szerepét Steve Sutcliffe vállalta magára, aki először a Red Bull színekben pompázó együlésessel körözött az eső áztatta aszfaltcsíkon, majd utána a Nissant is megfuttatta. Annyit feltétlen meg kell említeni, hogy Sutcliffe nem a hét elején Magyarországon is bemutatkozó, 530 lóerős új GT-R volánja mögött ült, hanem a korábbi változatot vezette. Nem lőjük le a poént, a végeredményt nem áruljuk el, a videóból minden kiderül. Izguljanak!
A hírt szerkesztette: Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
NISSAN tesztek
Nissan Qashqai+2 2.0 4WD Tekna teszt
Frissítése után benzinmotorral járt nálunk a hosszított Qashqai. A nagy testű, 7 üléses összkerékhajtású étvágya jelentős, utastere cserében tágas és kényelmes.
Tényleg néma – Nissan Leaf első teszt 
Benzin nélkül is lehet autózni, villanymotorral ráadásul a Nissan szerint az életciklusra vetített összköltség alapján már ma is olcsóbb. Kipróbáltuk milyen!
Nissan Pathfinder 3.0 V6 dCi Automata teszt
A Nissan összkerekes palettáján a csúcsmodell egyértelműen a Pathfinder, abból is a V6-os, 7 fokozatú automata váltós. Pontosan ezt teszteltük.
Nissan Juke 1.6 Acenta teszt
Alapmotorjával és második felszerelésszintjével kellett meggyőzzön a Nissan belépő crossoverje. Vajon sikerült?
Nissan Micra 1.2 Tekna teszt
Elődje nyomdokain lépked tovább a Micra, a kisautók között is szerény külső méretekkel és kedvező árral várja a városi autók rajongóit.
- Nissan Murano Premium teszt
- Nissan Note teszt
- Nissan Navara Double Cab teszt
- Nissan Qashqai+2 teszt
- Nissan X-Trail teszt
Címlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
14 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Első képeken a 2014-es Nissan Qashqai
- Kapható lesz a Nissan Juke-R
- Parkolás járdán: érdemes ismerni az előírásokat
- Hazai helyett amerikai piacra gyártunk buszokat
- Elkésett, aki még mindig nem vetette le téli gumiját?
- Nissan Qashqai 1.5 dCi Acenta, 2007 használtteszt
- Kompaktomat egy kombiért: megéri váltani?
- Senner tuningcsomag Nissan 350Z-hez
- Az árkülönbözet a villanyautózás gátja
- Videón a Nissan DeltaWing versenyautó
Használtautó.hu
|
Ár: 16.490.000 Ft Évjárat: 2010 / 6 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 18.690.000 Ft Évjárat: 2009 / 5 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 30.410.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |


























