Utasteret kap a Nissan Juke-R

Nissan Juke-R: hatodik fejezet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ülések, kezelőszervek, műszerfal kerülnek a Nissan Juke-R utasterébe és ebben a részben, és már épül a kasztni.

Michael Mallocknak hívják azt a szerencsétlen, fülig érő szájú fickót, aki a Nissan Juke-R fejlesztésében tesztpilótaként vesz részt. Az ő testalkatához illesztik a kezelőszerveket az autóban, de előbb a hátranyúló motor és a hátrébb tolt tűzfal miatt a műszerfalat és középkonzolt is át kellett építeni, és csak ezután helyezhették el az FIA-előírásoknak megfelelő OMP kagylóülést az építők.
Mallockra igazították a pedálokat és a kormánykereket, majd felépítették a Juke-R hibrid belterét: a panelek és műanyagok a Juke-ból jönnek, de a használati eszközök, mint a kormány, váltófülek, pedálsor és kábelkötegek a GT-R sajátjai, még a az érintőképernyős fedélzeti számítógépet is átépítették a középkonzolba.
Hirdetés
A következő részben a polimeres kollégák felépítik a súlycsökkentés jegyében műanyag karosszéria-elemeket, úgyhogy már nincs sok hátra a Juke-R építéséből.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?