Igazi takarítógép a Nissantól, itt a Micra DIG-S

Nissan Micra DIG-S – erősítve spórol

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hihetetlen, de a kompresszoros Nissan Micra kevesebbet fogyaszt, mint az azt mellőző alapváltozat. Továbbá persze erősebb és dinamikusabb is.


Nem csak a teljesítmény-fanatikusokat, az alacsony fogyasztást preferálókat is elcsábíthatja a Nissan Micra DIG-S változata. Az alap Micra 1,2 literes háromhengeres benzinese ugyanis a feltöltővel egyéb átalakításokat is kapott, például motorja közvetlen befecskendezésű és Miller-ciklusú lett, sűrítési aránya 13:1-re nőtt. Így nem csupán a teljesítmény emelkedett 18 lóerővel, hanem a kombinált fogyasztás is nagyon komoly mértékben, csaknem 20 százalékkal csökkent - 5,0 helyett csupán 4,1 l/100 km. A 115 helyett mindössze 95 gramm/kilométer szén-dioxid emissziójú 98 lóerős blokk állítólag 180 km/órás végsebességet ad a legkisebb Nissánnak. A Micra DIG-S gyorsulási értéke és ára egyelőre nem ismert, de az biztos, hogy az alapmotoroshoz hasonlóan Visia, Acenta, Tekna felszereléslépcsőkkel érkező DIG-S minden verziója Start/Stop elektronikás lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?