Michelisz Kínában is dobogóra állhatott

Norbi sikerrel védte a gyáriak fenekét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A sanghaji WTCC-futamok közül - magyar szempontból - az első borzasztó volt, a második annál lelkesítőbb. Már megint Michelisz volt a Honda hőse.


A 2013-as túraautó-világbajnoki szezon utolsó előtti versenyhétvégéjét, a 21-22. futamot rendezték Kínában. Legutóbb Japánban ugye már el is dőlt, hogy Yvan Muller bajnoki címmel vált Chevrolet-ről Citroënre, Michelisz Norbi pedig megszerezte első hondás győzelmét – a pole-ból magabiztosan, megérdemelten.
Hirdetés

Ahogy Szuzukában, úgy Sanghajban sem a teljes F1-kört nyomta a WTCC-mezőny, a 4,6 km-es pályarész gyilkos, több mint 1 km hosszú egyenese persze csúnyán kiszúrt a motorerőben nem annyira jó Hondával. A szuzukai sikernek „hála” súlyban bezzeg Cruze-szintre kárhoztatták a Civicet, szóval senkit nem lepett meg, hogy az időmérőn az első 6 helyet csupa-csupa chevys pilóta csípte meg mulleri felvezetéssel. Viszont a legjobb utánuk Michelisz lett. És ért célba elsőre tizedikként vizes pályán, a végén sajnos két pozíciót is bukva. A négyszeres világbajnok Muller az utolsó kanyarban elengedte Chiltont, próbálva segíteni csapattársának az ezüstcsatában. Másképp: eljátszották, hogy Chilton megverte az öreg rókát, na persze…
Az első futam végeredménye (12 kör, élcsoport)
  1. 1. Chilton (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 26:28.234 p (124,77 km/ó)
  2. 2. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) + 0.010 mp
  3. 3. Nash (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) + 14.737
  4. … 10. Michelisz (magyar, Honda Civic WTCC) + 17.683


A második futam végeredménye (10 kör, élcsoport)
  1. 1. Monteiro (portugál, Honda Civic WTCC) 19:26.090 p (141,51 km/ó)
  2. 2. Tarquini (olasz, Honda Civic WTCC) + 1.178 mp
  3. 3. Michelisz (magyar, Honda Civic WTCC) + 4.143




A második – már nem biztonsági autó mögüli gördülőrajtos – meccset Norbi a negyedik kockából kezdte, s gyorsan megelőzte azt a (Chevrolet-vel) tavalyi bajnok Huffot, aki az idei seatozást követően jövőre a Lada mellett tette le a voksát. Kemény, minőségi párost fognak alkotni Thompsonnal, az biztos, ha annyira nyilván nem is, mint amilyen durvának ígérkezik a Citroën-féle Muller, Loeb duó…
A vb állása (élcsoport)
  1. 1. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) 393 pont – már világbajnok
  2. 2. Tarquini (olasz, Honda Civic WTCC) 235
  3. 3. Chilton (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 213
  4. 4. Nash (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 206
  5. 5. Nykjaer (dán, Chevrolet Cruze 1.6T) 180
  6. 6. Huff (brit, SEAT Leon WTCC) 173
  7. 7. Michelisz (magyar, Honda Civic WTCC) 172
  8. 8. Coronel (holland, BMW 320 TC) 147


A versenyen meg bejött a kvalifikációs taktikázás a Hondának, hiszen az élről startoló Monteiro és Tarquini senkitől nem zavartatva masírozott el a célig, miközben a jövőre is zengős-hondás Norbi levédekezte nekik az így megrekedt Chevyket - volt is nagy körbeölelgetés a futam után. Michelisz a szezon során hetedszer zárt dobogós helyen, összetettben a hetedik, de Huff és a sorozatból már korábban kiszállt Nykjaer még meglehet a novemberi 17-i makaói fináléban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?