1000 forintos jegyár a BKV-nál

Nosztalgiajáratot indít a BKV - a járat már megtelt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nosztalgiamenetet indít május 19–én vasárnap a BKV. A közlekedésbarátok a túrát az 1980–as évek elejét megidéző korhű kivitelben felújított IK–260.00 autóbusszal - 1000 forintért - tehetik meg.


Miként arról korábban beszámoltunk legidősebb, s a BKV, de Budapest évtizedeit is meghatározó autóbuszát idén restaurálta a közlekedési vállalat. A 33 éves, 12 éve elhanyagolt busz állapota nagyon leromlott az elmúlt évek során, ezért idén februárban a kelenföldi buszgarázsba került, ahol Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának kezdeményezésére felújították, hogy ismét régi pompájában, eredeti, gyári állapotában, de immár nosztalgiabuszként közlekedhessen Budapesten. A restaurálás befejeződött, a 260-as valóban gyári fényében tündököl, s e hét vasárnap meg is kezdi a nosztalgiaüzemet.
Öt megállóval, összesen 50 regisztrált utast fog szállítani, nekik 1000 forintos jegyárat kell majd megfizetniük. Jelentkezni ráadásul mindössze ma (május 17-én) délig lehetett a turizmus@bkv.hu címen. A jegyek hamar elkeltek, az 1000 forintos tarifa nem szerény, ám az a teljes, 3,5 órás, több megállós útra szól. A Széll Kálmán térről induló túra útvonalán várja a közlekedésbarátokat a BKV, s ígéri, hogy hamarosan újabb nosztalgiajáratai is lesznek.
Hirdetés
A Nosztalgia járat menetrendje
Indulás helye: Széll Kálmán tér
Indulás ideje: 10:00
Érkezés: 10:20

Útvonal: Széll Kálmán tér – Margit körút – Krisztina körút – Nagyenyed utca – Istenhegyi út – Szent Orbán tér – Istenhegyi út – Költő utca – Diana utca – Eötvös út – Normafa
Indulás: 10:40
Érkezés: 11:25

Útvonal: Normafa – Eötvös út – Hollós út – Istenhegyi út – Szent Orbán tér – Istenhegyi út – Nagyenyed utca – Krisztina körút – Széll Kálmán tér – Szilágyi Erzsébet fasor – Pasaréti út – Pasaréti tér – Csévi utca – Kapy utca – Csatárka utca – Zöldlomb utca – Szépvölgyi út – Virág Benedek utca – Szépvölgyi út – Fenyőgyöngye – Hármashatárhegyi út – Hármashatárhegy
Indulás: 11:35
Érkezés: 12:00

Útvonal: Hármashatárhegy – Hármashatárhegyi út – Fenyőgyöngye – Szépvölgyi út – Virág Benedek utca – Szépvölgyi út – Kolosy tér – balra Lajos utca – Pacsirtamező utca – Árpád híd – Margitsziget (Zenélő kút)
Indulás: 12:20
Érkezés: 12:40

Útvonal: Margitsziget (Zenélő kút) – Árpád híd – Róbert Károly körút – Kacsóh Pongrác út – Gundel Károly út – Állatkert – Hősök tere
Indulás: 13:00
Érkezés: 13:30

Útvonal: Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi István tér – Széchenyi lánchíd – Clark Ádám tér – Alagút – Alagút utca – Krisztina tér – Krisztina körút – Széll Kálmán tér
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:22
    Permalink

    Én úgy emlékszem 83-ban már voltak ilyenek, sőt az egyenes műszerfalas nagyobb kormányosok akkor már ritkábbak voltak, de az ilyen “körkörös” műszerfalúaknál mintha már a billenőkapcsolós ajtónyitók lettek volna rendszeresítve, amin végig lehetett szánkázni az ujjunkkal, 1-2 másodpercet ezzel is nyerve megállónként. Akkor még lehetett száguldozni, és érdemes is volt, főleg “kiállás” előtt, több idő jutott a Határ úton a káposztás bucis hamburgerre:)

  • 2017.10.30. at 03:22
    Permalink

    Azért én ilyen Prága váltós gépezettel már jó pár éve nem találkoztam sehol. Viszont tényleg figyelhettek volna az apróságokra is, nagyon remélem, hogy legalább a kipufogója hátul középen van…

  • 2017.10.30. at 03:22
    Permalink

    A korhű állapot azért egy erős túlzás, ezt nem restaurálták, hanem felújították. Ezekben sosem volt az ajtók feletti doboz valamint az ablakok fogantyúja fekete, hanem világosszürke volt, ilyen üléshuzatot az Ikarus tán sosem tett a vezetőülésre, az indexkar egy sokkal újabb évjáratból való, a felső belső tükör hiányzik úgy mint a kesztyűtartó zárja, előre a kistükröt csak jóval később kezdték el felszerelni, stb. stb.
    Lehet, hogy ezek apróságok, de ha már csinálunk valamit, akkor érdemes tökéletesre csinálni.

Vélemény, hozzászólás?