Európában a Daciával hasít a Renault

Növelte első féléves eladásait a Renault csoport, Európában főleg a Daciával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Clio, Captur, Duster, Sandero - a Renault sikertermékei az első féléves eredmények szerint. Van piac, ahol 60 százalék feletti a növekedés.


Portugáliában és az Egyesült Királyságban több mint 60 százalékkal nőttek az eladásai, de a Renault csoportszinten egész Európában jól teljesített. A globális eladások is emelkedtek 4,7 százalékkal. A Renault palettájának alját kitevő, direkt az árérzékeny piacokra szánt Dacia modellek eladásainak ebben nagy szerepe volt. Az év első hat hónapjában 1,365 millió autót tudtak eladni, míg tavaly ebben az időszakban 1,304 milliót. Európában 776 236 Renault-féle új személyautó és kishaszonjármű kelt el a tavalyi 657 434-hoz képest.
Hirdetés


A Renault vezetése csökkenteni akarja függését Európa kontinentális felétől, és a fejlődő országok piacai felé fordul. Oroszország, Algéria és Argentína visszaesést mutat, de például Spanyolországban és Írországban jól szerepeltek. A Renault márka európai eladási darabszáma a tavalyi első félévhez képest idén nem változott, 1,063 millió kocsit adtak el. Daciából viszont idén 263 ezer fogyott a tavalyi 211 ezer helyett, ez 24,3 százalékos növekedés. Az első félév után 2014-re 3-4 százalékos éves növekedést jósol magának a francia cég Európában. A második félévre az eddigi topmodellek szereplése mellett a Twingo és a Trafic bevezetése is jó hatással lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?