Öt benzinessel és három dízellel jön az Alfa Romeo Giulia

Nyolcféle motorral indulhat az Alfa Romeo Giulia gyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár az idei év egyik nagy újdonsága, az Alfa Romeo Giulia csak jövő őszre ér el a kerekedésekbe, már most tudni, mi fogja hajtani.


Egy idő előtt publikált adattábla buktatta le a Giulia teljes motorkínálatát, amiből eddig csak a legerősebb, 510 lóerős, V6-os QV-t ismerhettük. A kiszivárgott gyári információ alapján a bevezetéskor a dízelekkel kezdik az értékesítést. A Giulia gázolajosa egy új, 2,2 litere blokk lesz, amit három teljesítményszinten tesznek elérhetővé. Az alap a 150 lóerős hatfokozatú kézi vagy nyolcfokozatú automataváltóval és hátsókerékhajtással. Az erősebb kivitelek 180 és 210 lóerősek lesznek, utóbbit lehet majd kérni az olaszok új összkerékhajtási rendszerével is.
Hirdetés

A szintén új kétliteres benzines 200 lóerős alapból, de kész belőle a 250 és a 280 lovas variáns is. Ezek mind automata váltóval párosítva jönnek, összkerékhajtást a legerősebbhez lehet majd kérni. Az 510 lóerős QV alatt lesz egy 490 lóerős változata is a Ferrari fejlesztésű, 2,9 literes V6-os csúcsmotornak, amit szintén automatával párosítanak. Az 510 lóerőset meg manuális, vagy duplakuplungos automata váltóval lehet rendelni, de az eddigi hírek szerint az összes V6-os hátsókerekes lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    “Tolatókamera, térdlégzsák gerincvédő fejtámla vagy 3zónás klíma, ezekkel valamelyik német versenyzőt ki is zárhattad. A 159 eddig számos élenjáró megoldást tartalmazott. Nyilván ilyenkor a német szaksajtó igyekezett elmeszelni.”

    Tolatókamera, térdlégzsák gerincvédő fejtámla vagy 3zónás klíma – ha egy autóval kapcsolatban ezeket lehet kiemelni pluszként, attól nálam még nem lesz jobb. Szerintem ez vajmi keveset mond el magáról a típusról.

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    A 159-esnek az volt a legnagyobb baja, hogy pont az tűnt el belőle, amiért szerették a márkát. Nehéz volt, nem volt hozzá olyan benzines, amivel elég erősnek érződött. Ja várjál, minden nem tűnt el. A megbízhatóság ugyan javult, de még mindig nem az igazi. Ez tényleg maradt. 🙂

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    Én megvoltam elégedve a 156-al is szerettem míg össze nem törtem. Én a mai napig szívesen vennék 159-t föleg TI-t 2,4mjet motorral az utolsó szériából a 210 lovasat. De ami a szvem csücske az a mai napig 1 Brera 2.4mjet. Nekem nem kellenének BMW-k meg audik én beérném bőven ezzel is.

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    Na erre mondom én azt, hogy te aztán szó szerint kivégezted most csalfát. Az utolsó bekezdéseddel pedig megadtad neki a kegyelemdöfést is. Egyébként jogosan! 🙂

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    Olyan sztorijaim vannak első kézből szinte minden márkától, hogy berosálnál. Ezek közül a legenyhébb az amikor az XC60 as fedkompja S60asként köszönt (épp a saját kocsimra vártam mellette, nem vette így át a vevő), vagy amikor (remélhetőleg) a lemerült aksi miatt nem indult az átadáson egy barátom német autója (visszahívtak minket későbbre). A hiányzó főextrák és a megtört lökhárító már a nem olcsó márkákhoz tartozik.

    És ez az átadás. 0 km-esen. Ezek után jönnek a hibák…

    Annak alapján amit olvastam a 159-es egy viszonylag megbízható autó volt, az anyagok több mint rendben voltak és olyan dolgokat tudott amit a konkurensek nem. Illetve: 2006 körül sokkal több unique selling point volt ebben a kategóriában. Tolatókamera, térdlégzsák gerincvédő fejtámla vagy 3zónás klíma, ezekkel valamelyik német versenyzőt ki is zárhattad. A 159 eddig számos élenjáró megoldást tartalmazott. Nyilván ilyenkor a német szaksajtó igyekezett elmeszelni.

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    Az utolsó mondatod döntően meghatározza a márka mostani és jövőbeli sorsát . Ha nem lépnek a minőség felé , menthetetlenül eltűnnek a süllyesztőben , úgy hogy ébresztőt kéne fújni…

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    Szerinted ha van egy adag bélszíned, amibe beleb…ol fél flakon mustárt, 3 hagymát egészben, egy paprikát tubusostól, majd az egészet szénné égeted a tűzön, akkor egy isteni steak-et csináltál, vagy egy halom sz.t?

    Értelek én, nem először futjuk ezeket a köröket, a 159 egy nagyon szűk szegmensben tudott valamivel jobb lenni a konkurenseinál. Olyan szűk szegmensben, ami ahhoz is kevés volt, hogy a TOP 5 közelébe kerüljön. Kiemelem, nagyon kedvelem az olasz autókat is, de nem tudom hány kört kell még futni ahhoz, hogy végre lezáruljon ez a sztori. El lett b.va az egész autó. Úgy, ahogy van. Volt egy jó csajod, akinek gombás volt a lába, rágta a körmét és meghízott, mint egy tehén. Amúgy a szeme nagyon szép volt.

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    A 147 új szintre emelte a prémiumközepet. Külső belső (formavilág, belső anyagok) vezetési élmény (futómű ls közvetlen kormányzás) és motorok (TS és JTD) terén is. Nem véletlenül nyűgözte le az újságírókat. Persze nem hiszed, én meg végigpróbáltam és hidd el, nem véletlenül vettem egyet újonnan, majd használtan is ([url]http://autossagok.blog.hu/2014/08/21/oda_a_147eshez[/url]).

    Az A3 II jelentősen emelte a tétet 2003/4ben, de az Alfa pár dologban megőrizte előnyét.

    A Passatos komentedről pedig süt hogy csak képeken láttál 159est meg Passatot. A B6 nem a “határozott germán” vonalak miatt más, hanem az igénytelen és kopogós belső miatt (akkor is ha harmónikus és tiszta vonalvezetésű volt), és a B6 sem jelentett előrelépést. A 159-es igen széles palettával bírt az elején, alfatex, igen jó bőrök, és 2006ban igen jó belső anyagokkal. Az hogy ezeket az anyagokat milyen hanyagul szerelik össze már egy másik kérdés persze.

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    Ez nézőpont kérdése. Sosem tartottam az Alfát prémiumnak, a Lanciát viszont igen – mindegy, hogy Ypsilonról, Deltáról, Thesisről vagy a 300C-átírat Themaról volt-e szó.
    A Giulietta nem a Golf versenytársa volt, hanem az A3-é? Nem hinném.
    A Passat B6 és a 159 enteriőrje szellemiségben különbözött egymástól – Passat: határozott germán vonalak, Alfa – olaszos, érzelmekre ható, sportos feeling – de igényességben nem hiszem, hogy a 159-es jobb lett volna, inkább egy szint, vagy valamivel gyengébb. Összerakottságban biztosan.
    Az Acura márka úgy tudom, csak É-Amerikában létezik a világon. Ezen a néven futott az NSX is odaát. Ennek tükrében nézd a számokat. De az anyacég a Honda, ami a világ 10 legnagyobb autógyártója közt ott van.
    150 ezer…mennyi fogyjon úgy, hogy a jelenlét csak az USÁ-ra és Kanadára korlátozódik? Azért a modellpalettájuk elég szegényes, valljuk be. A marketingjük sem lehet a helyzet magaslatán. Caddyből is 220 ezer körül fogy, Lincolnból levesebb.
    A TLX-szel nem tudom, mi a baj, talán vezetted már? Az RDX kissé talán elavultnak hat, de ennyi.
    Mindegy, várjuk az NSX-et. Csak jönne már:)

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    [i]“Sem a 156, sem a 169 nem a Passattal versenyzett hanem az prémiumközepesekkel” [/i]

    Ez így igaz. Kér, hogy sosem tudott kilépni az árnyékukból.

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    Sem a 156, sem a 169 nem a Passattal versenyzett hanem az prémiumközepesekkel (A4), méretben és tudásban is. A Passat és a 159 belseje ég és föld, hajtásláncok (Torsen 4WD a 159hez (lásd A4), Haldex a Passathoz). Az Alfa Marchione előtt mindig az élmezőnyben volt, változó szelepvezérlés, Common rail, térdlágzsák. A 159 az amúgy is sűrű prémiumközép egyik legjobb tagja volt ([url]http://www.eurocarblog.com/post/284/jeremy-clarkson-drives-the-alfa-159[/url]). Kár volt kivéreztetni. ([url]http://autossagok.blog.hu/2014/10/27/premiummodellek_osszeomlasa_i[/url])

    Milliók? Mégis mennyi Acura fogy a világban? 150.000? ([url]http://raycee1234.blogspot.be/2015/08/japanese-premium-marques.html[/url]) De a baj nem is a példányszám, hanem a modellek lejtmenete. Láttad milyen modellekkel próbálkoznak manapság? A TLX egy vicc, az RDX is. Az új NSX egy igéretes darab és én is várom
    ([url]http://autossagok.blog.hu/2014/08/25/nsx_reklam[/url]) de azért ne tűlozzunk. AZ Előző NSX nem volt megifzethető, a Carrera és a Turbo közé lőtték be árban, és valahol ott is volt tudásban. A kor NIssan GTR-je volt. A megfizethető sportkocsik a 300ZX és az RX 7 volt.

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    Azért nem gondolom, hogy szenzációszámba kéne mennie annak, hogy az Alfa leváltja végre, végre valahára a 159-est. Újra jön egy Passat-Insignia-Mazda 6 stb. ellenfél az Alfától, baromi hosszú idő után. Hová sz*rjak?

    Eléggé helytálló a “milliók” kifejezés. Csak az USÁ-ban, ahol tulajdonképpen életre hívták az Acurát, mennyien várhatják. Nyilván ezek csak jóslatok, de ezzel a Honda is tisztában van, ezért csepegtet mindig csak éppen annyit róla, hogy a rajongók(leendő tulajok?) is tűkön üljenek már, hogy lássák, hallhassák, vezethessék, megvehessék.

    Azért szerintem minden idők legjobb japán sportkocsija volt az NSX a ’90-es évek elején-közepén. Adott egy olyan csomagot(részleteit külön kiragadva is, mint motor-váltó-futómű), egy olyan design-t, amit akkoriban csak kevesen, és ezt az alapos japán gyártási minőség csak tetézte. Ehhez pedig jött a megfizethető vételár. Nem csoda, hogy óriási hype van körülötte. A Wankeles Mazdák körül ezt nem érzékelem, biztos azért, mert annak azért voltak gyenge pontjai.

    Visszatérve a Giuliára: nem hinném, hogy az emberek egymást tapossák majd, hogy megvegyék – inkább csak a különc Alfások örülnek, hogy talán mégis túléli a gyár:)

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    “milliók által várt legendát” Na ne humorizáljunk már. Pár VTEC fanboj (sőt, funboy:) ). Az NSX egy szép de csak a Hondához képest kiemelkedő darab, az egyetlen erénye az volt,. hogy Hondától korábban nem látott színvonalú autó volt.

    Függetlenül a Fiat bénázásaitól, az Alfa a közelmúltik remek autókat hozott ki, kár lenne ha elvérezne a Marchione-ámokfutása miatt…

  • 2017.10.28. at 11:07
    Permalink

    Ugyanazt csinálja ezzel az autóval az Alfa, mint a Honda az NSX-szel, amit elég túlzónak gondolok. A Honda egy milliók által várt legendát éleszt fel, ez meg csak a 159-es utódja lesz. Nagyon nem egy kategória a kettő – az olaszoknak megint óriási az arca. Vajon túléli-e az Alfa? Milyen most az anyagi helyzete? Erről is csepegtessenek már néha egy-két infót:)

Vélemény, hozzászólás?