Hungaroring Extreme Technical Weekend – a ring ősszel sem pihen

Október első hétvégéjén drift és gyorsulás a Hungaroringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Október elején egyszerre tart futamokat a Drift Európa Bajnokság és az MNASZ Országos Drift Bajnokság a Hungaroringen. Mi is ott leszünk.

[kepallobal=345286]Október első hétvégéjén többen is keresztbe fognak állni a Hungaroringen - szándékosan[/kepallobal] Ősszel sem pihen a Hungaroring, hiszen október első hétvégéjén kerül megrendezésre a Hungaroring Extreme Technical Weekend, ami pénteken autós nyílt nappal veszi kezdetét, szombat és vasárnap pedig - sok más mellett - a King of Europe Drift Európa Bajnokság, illetve az MNASZ Országos Drift Bajnokság futamait kínálja. Lesz továbbá nemzetközi Honda-találkozó, valamint Stunt Riding motoros kaszkadőrshow, illetve bajnokság, továbbá Dragracing Gyorsulási Verseny is, szombaton a Honda-találkozó résztvevői, vasárnap pedig az összes utcai autó számára. A versenyeket pedig nem csak nézni lehet majd, hanem nevezni is lehet: a drift-, a szlalom- és gyorsulási versenyek világa egyaránt megízlelhető lesz. Lehet majd jelentkezni drifttaxiba is utasként, azaz profi sofőr mellett lesz mód elfoglalni a navigátori ülést, ráadásul úgy, hogy közben itinert sem kell olvasni. Ha valaki terepen tenné próbára magát és autóját, azt az offroad pályán teheti majd meg. Aki pedig járgányát az Extrém Autó Szépségversenyre nevezné, az szóljon barátainak, hogy autóját kedveljék a facebookos alkalmazásban, ugyanis a több mint tízezer fős nézősereg az ott legtöbb lájkot begyűjtő autókat csodálhatja majd.
Hirdetés
Korlátozott létszámban, de gokartozni is lehet majd, a pénteki pályanap pedig annak lehetőségét jelenti, hogy saját autónkkal körözzünk a Hungaroringen. Erre máskor is van mód, a Hungaroring Extreme Technical Weekend elővételben eleve kedvezménnyel kapható[/url] bérletével azonban sokkal olcsóbban lehet majd a pályára hajtani, mint amúgy. Ezért is érdemes lehet kilátogatni, meg persze azért is, mert kellemes, benzingőzös és gumifüstös, ugyanakkor gyerekprogramokat is kínáló hétvégének ígérkezik a Hungaroring Extreme Technical Weekend. És nem csak versenyek, hanem kiállítók is lesznek, köztük mi is, hiszen nem csak gyorsulni, hanem megállni is tudni kell, abban pedig kulcsszó az abroncs, ami - szintén a Hungaroringen végzett - saját tesztjeink szerint óriási különbségeket tud adni. Mi a szórakozás mellett ennek fontosságára kívánjuk majd - ott is - felhívni a figyelmet.
Hungaroring Extreme Technical Weekend - hivatalos versenyek és programok
Péntek (2013.10.04.)
  1. Autós nyílt nap


Szombat (2013.10.05.):
  1. King of Europe – Drift Európa Bajnokság
  2. MNASZ Országos Drift Bajnokság (Pro kategória)
  3. Honda Szallerbeck Évadzáró Nemzetközi Honda Találkozó
  4. Stunt Riding (motoros kaszkadőr) Országos Bajnokság
  5. Dragracing Gyorsulási Verseny – A Honda találkozó résztvevőivel
  6. Szlalom Országos Bajnokság


Vasárnap (2013.10.06.):
  1. King of Europe – Drift Európa Bajnokság
  2. MNASZ Országos Drift Bajnokság (Pro kategória)
  3. MNASZ Országos Drift Bajnokság (Street kategória)
  4. Dragracing Gyorsulási Verseny (Street és Profi kategória)

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?