Nem véletlenül került Opel-maszk a Fiat Doblóra

Olasz gyökereket szállít az új Opel Combo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Opel nem fejlesztett új modellt a tíz éve gyártott kisáruszállító-egyterű, azaz a Combo helyére, hanem a Fiat Doblóra tette fel saját hűtőmaszkját.


Aki ismeri a Fiat Doblót és az Opel mai arculatát, az fejben össze is tudja rakni az Opel Combo idén színre lépő, de a piacra várhatóan csak jövőre befutó negyedik nemzedékét. A Doblóhoz hasonlóan kétféle hosszal, tetőmagassággal, személyautóként és haszonjárműként is érkező Combo szintén Törökországban készül. Egyezőek a méretek is, azaz a hossz 4,39 vagy 4,74, a tetőmagasság 1,85 és 2,1 méter lehet, a két tengelytávolság 2,755, illetve 3,105 méter, a minden verziónál azonos szélesség pedig 1,79 méter.
A személyszállítók esetében a Combónál alapáras a kétoldali tolóajtó, a hátsó ajtó pedig kívánság szerint felfelé vagy függőleges, kérésre akár aszimmetrikus osztással, két oldalra is nyílhat. A pakolhatóságot hátsó zsiráftető is segítheti, például létra szállításához. A rakományokat mindössze 54,5 centiméterre kell a földtől emelni, így a rövid tengelytávval 3800, hosszúval 4600 literes tér viszonylag könnyedén pakolhatónak ígérkezik.
A Combo motorpalettája gyakorlatilag a Doblóé, azaz induláskor hatféle motorral lesz elérhető a széria: négyféle dízel, egy benzines, valamint egy földgáz-üzemű is szerepel a palettán. Az 1,4 literes, 95 lóerős benzines az alapgép, szintén 1,4 literes, de turbós, 120 lóerős a CNG-s verzió. A dízelek sorát a 90 lóerős 1,3 CDTI nyitja, az 1,6-os 90 és 105 lóerővel is elérhető lesz, a paletta csúcsa pedig a 135 lóerős, 2,0 literes CDTI. A benzineshez és az 1.3 CDTI-hez ötfokozatú sebességváltó jár, a földgázoshoz és az erősebb dízelekhez pedig hatsebességes – de a 90 LE teljesítményű 1.6 CDTI-nek van egy további változata is, ötfokozatú „Easytronic“ robotváltóval. A gázüzeműt és az Easytronic-kombinációkat leszámítva mindegyik motor társítható lesz Start/Stop rendszerrel. A költségek alacsonyan tartása érdekében állítólag az összes dízel 35 000 km/1 év szervizperiódussal érkezeik majd.
Az új Combo alapellátmánya a tervek szerint egyebek mellett már a haszonjárművek esetében is tartalmaz majd központi zárt, szervokormányt, állítható magasságú és távolságú kormánykereket, elektromos ablakemelőt, vezetőoldali légzsákot, blokkolásgátlót és gumijavító készletet. A személyautó három kivitelének neve az Opeltől megszokottan Essentia, Enjoy és Cosmo, az opciók közé tartozik például a központi zár távirányítója, a hátsó elektromos ablakemelő és az oldallégzsák. A Fiat Doblótól csak orrával különböző, villámos, haszonjármű-alapú egyterűt ára alapján kifejezetten versenyképesnek ígéri az Opel, ám az konkrétan még nem tudható, hogy a jövőre piacra lépő Combo milyen összegért lesz megkaparintható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:38
    Permalink

    Költséghatékonyság! 🙂
    Jól jár a FIAT mert jobban ki tudja használni a kapacitásokat, és van biztos vevője. Jól jár az Opel, mert egy csomó költséges munkától és befektetéstől megkíméli magát, de tovább megyek, jól járunk mi is, mert így (talán) olcsóbb lehet nekünk is egy ilyen autó.
    Amúgy sok ilyen közös project volt már az autótörténelemben…

    Egy haszonjármű esetében én megbocsátom az Opelnek, ráadásul a Doblo szerintem korrekt jármű is. Mondjuk egy jó dízel motorral.

Vélemény, hozzászólás?