1,2 millió forintos Hyundai-miniautó

Olcsó miniautó a Hyundaitól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olcsó városi autót készít a Hyundai. Az Eon (nem a hazai energiaszolgáltató) 3,5 méter hosszú, 3 hengeres benzines hajthatja, ára pedig 1,2 millió forint körüli lesz. Még nem eldöntött, hogy Európába jön-e.


Még a 3,57 méteres i10-nél is kisebb miniautót fejleszt a Hyundai. Az Eon néven érkező, 3,5x1,55x1,5 méteres, az i10-hez hasonlóan 2,38 méteres tengelytávú, de állítólag attól eltérő padlólemezű csöppség árát az i10 hazai, 2,4 millió forintos alapárának pontosan a felének, mindössze 1,2 millió forintnyi indiai rúpiának ígérik. Motorja az i10 1,1 literes négyhengereséből származtatott 841 ccm-es, 56 lóerős, 75 Newtonméter nyomatékú háromhengeres lesz, váltója pedig 5 fokozatú manuális.
Mivel az indiai vevők erőteljesen kedvelik az autógázos változatokat, vélhetően az Eonból is lesz ilyen, opcióként pedig a miniautók között Indiában még kevéssé ismert extrák, oldallégzsákok, távirányítós központi zár, ködfényszórók, kéttónusú belső tér is szerepelhet.
Az Economic Times folyóirat szerint az októberben bemutatkozó és utána rögtön piacra is lépő Eon-nal Indiában a miniautók közötti első eladási helyre pályázik a Hyundai. A koreai márka aktuális, "folyékony szobrászat" formanyelvével született csöppség a Suzuki Altót, illetve a Tata Nanót hivatott megelőzni, a Hyundai India értékesítési és marketing igazgatója, Arvind Saxena szerint erre minden esély megvan. "Nincs másik autó a minik között, ami a Hyundai Eonnal versenyre kelhetne. Habár ez egy kisautó, utas- és csomagterével is nagyobb autóktól megszokott tágasságot ad" - nyilatkozta Saxena.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?