Olcsó négyajtós fejlesztésén dolgozik a PSA
Filléres M3-as a PSA-konszerntől
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Olcsó autót fejleszt a PSA, az alapokat vélhetően a Peugeot 206 adja, a gyári kódnév a Peugeot esetében M3, míg a Citroënnél M4.
Alighanem a Peugeot 206 Sedan jelenti a PSA új, olcsó szedánjainak alapját, az új négyajtósok azonban nagyobb, 500 liter körüli csomagtérrel várhatók
Régóta nem vitás, hogy jó lóra tett a Reanult a Daciával − noha itthon a márka sikerei a korábbi, a márkához kötődő negatív beidegződések miatt nem tudnak elszakadni a szerény mértékűtől, Nyugat-Európában hasít az olcsó márka. Sikerek azért Kelet-Európában is vannak, tavaly például a Duster szabadidőautó Autobest díjat nyert és ugyanez a magyar piac legnépszerűbb szabadidőautójaként végzett az előző esztendőben. Idén másik modell, a piac legolcsóbb hétülésesének számító és a műfajban az egyik legjobb, ha nem a legjobb helykínálatúnak Logan MCV a márka vásárlóinak favoritja.
M3 gyári kódnévvel, a 206 Sedanénál nagyobb csomagtere miatt vélhetően púposabb farral készül a Peugeot olcsó-szedánja
Irigyli is az eredményeket minden autógyártó, s a szintén francia PSA, Peugeot-Citroën konszern is új, fapados márkán töri a fejét. Leendő modelljük, a most még M3 kódnéven futó négyajtós szedán a híresztelések szerint 4,15 méter hosszú szedán, 8000 euró alatti − a jelenlegi, csapnivaló forintárfolyammal 2,5 millió forintos árat ígér. A műszaki alapokat vélhetően a Renault mintájára a már amúgy is létező olcsó, négyajtós kisautó adja majd, mely itt azonban nem a Thalia, hanem a 206 Sedan. Utóbbi 4,19 méteres hosszával, 1,66 szélességével és 2,44 méteres tengelytávjával pont olyan jellemzőkkel bír, amilyenek egy olcsó tömegszedánhoz kellenek, ám 384 literes csomagterét bizonyára toldani fogják, hogy ne maradjon le az olcsó négyajtósok közötti űrtartalom versenyben.
Vélhetően a motorpaletta is a 206 négyajtósából jön majd: 1,4 és 1,6 literes benzinesek, 75 és 105 lóerővel, 5 fokozatú manuális váltóval várhatók. Az M3 piacralépése leghamarabb 2 év múlva lehetséges, s az szinte biztos, hogy a Peugeot kínálatától elkülönítve, akár Talbot emblémával érkezik majd.
Mindeközben M4 kódnévvel a Citroën is dolgozik saját olcsó autóján, mely a jelenlegi állás szerint kifejezetten Kínának készül majd, a helyi igényeknek megfelelően, de a Peugeot-féle M3-as prototípussal azonos alapokon. A piacralépés tervezett ideje ezen modellnél is 2013-2014, a vételár pedig hasonlóan 8000 euró környékére célzott, az európai szereplés esélye azonban a jelenlegi információk alapján csekély − márpedig a Dacia pont utóbbiból, az európai vásárlók megnyeréséből is sokat hasít.
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Újabb diszkontmárkát vesz szárnyai alá a Renault
A Renault-Nissan Alliance növeli részesedését az AvtoVAZ cégben, jöhet a Lada másodvirágzása.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
PEUGEOT tesztek
Peugeot 3008 HYbrid4 miniteszt
Magyarországra is megérkezett a Peugeot 3008 dízel-elektromos hibrid hajtáslánccal hajtott, összkerekes egyterűje. Kipróbáltuk, szerettük, pedig erősen rétegmodell.
Peugeot iOn Active teszt 
Próbára tettük a teljesen elektromos hajtású, ezáltal teljes mértékben tiszta üzemű Peugeot iOn hatótávját. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Budapestről le lehet-e jutni vele a Balatonra. Lehetséges, de nem akárhogyan.
Peugeot RCZ 1.6 THP teszt 
Nem emlékszünk, vezettünk-e valaha ennyire kívánatos, kívül-belül egyaránt lebilincselő francia autót.
Peugeot 508 1.6 e-HDi Active miniteszt
Gyerekek, kinő a fű alattunk, mire elindulunk - sóhajtottam fel, mire az utastársaim bőszen bólogatni kezdtek, de csak addig, amíg a robotváltó hatodikba kapcsolt.
Peugeot 5008 2.0 HDi Premium teszt
Ahogy a korábban közölt bemutatóban ígértük, megérkezett hozzánk a Peugeot 5008 2.0 HDi Premium tesztautó, méghozzá szokatlanul szerényen extrázva.
- Peugeot 207 SW Outdoor teszt
- Peugeot 407 SW teszt
- Peugeot 3008 teszt
- Peugeot 4007 teszt
- Peugeot 107 teszt
- Peugeot 308 2.0 HDI
- Peugeot Partner Tepee
Címlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
14 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Peugeot 208 R2
- Így büntetik a részegen bringázókat
- Peugeot Urban Crossover Concept
- Gyárlátogatás Nagyszombaton a PSA-nál
- Alig használt Peugeot 908 HDi V12 LMP1 - valaki?
- Peugeot 208 miniteszt
- Milyen sebességeket engedélyez kerékpárosoknak a KRESZ?
- Új elektromos töltők: Tata, Győr, Mosonmagyaróvár is áramot ad
- Több kerékpárost, mint autóst kaptak ittas vezetésen
- Ezért tilos az ittas vezetés!
Használtautó.hu
|
Ár: 370.000 Ft Évjárat: 1999 / 1 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.290.000 Ft Évjárat: 2008 / 10 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 800.000 Ft Évjárat: 2001 / 4 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |





















Hozzászólások (2 db)
Megmondom őszintén van is piaca ezeknek. Borzalmasan nevetséges, hogy ha ma az ember egy jó kis középkategóriás autót összehegeszt magának az uj autót piacon, akkor rájön, hogy BŐVEN 4 milla fölött kell gondolkodnia és ez már azért szégyen a mai fizetések mellett...
UI: Átlag középkategóriás autó: (pl. egy 100-130 lóerős turbo benzines, vagy egy 1.6cm3 körüli turbo diesel, abs, klíma, egy kis rádió, elektromos ablak, és akkor tényleg nem vagyok nagy igényű, mert nem beszéltem még akkor az automata váltó, full bőr ülések, 4 eletkromos ablak, elektromos ülés, fűtött kormány, meg nagy kijelzős naviról), ugye opel astra, p308 vagy az új c4, fiat bravo és had ne soroljam tovább, nem akarok megsérteni senkit, akinek kihagytam volna a kedvencét)
Szóval nevetségesek a mai új autó árak...
A 90-es évekbe egy OPEL KADET fun 1.4 közepesen felszerelt 960000 ft volt . Ma hasonló felszerelésel egy 1.4 körüli autó 4 000000, fölött van . Árakat is a bérekkel arányosan illene emelni. Ez m indenbe nem csak az autónál érvényes és most ne kellene sirni hogy beszükült a belső fogyasztás Magyarországon. MOst nem lene receszió .Miért nincs váltság Németországba ,Ausztriába?, Tiszteséges bér tiszteséges járulékok, Normális vásáló erő. NEM KELL A MULTIK SEGÉT NYALNI POLITIKUS URAK...AMIG 2 ft haszon van adig a TŐKE NEM MEGY EL ILYEN A TERMÉSZETE...
Megmondom őszintén van is piaca ezeknek. Borzalmasan nevetséges, hogy ha ma az ember egy jó kis középkategóriás autót összehegeszt magának az uj autót piacon, akkor rájön, hogy BŐVEN 4 milla fölött kell gondolkodnia és ez már azért szégyen a mai fizetések mellett...
UI: Átlag középkategóriás autó: (pl. egy 100-130 lóerős turbo benzines, vagy egy 1.6cm3 körüli turbo diesel, abs, klíma, egy kis rádió, elektromos ablak, és akkor tényleg nem vagyok nagy igényű, mert nem beszéltem még akkor az automata váltó, full bőr ülések, 4 eletkromos ablak, elektromos ülés, fűtött kormány, meg nagy kijelzős naviról), ugye opel astra, p308 vagy az új c4, fiat bravo és had ne soroljam tovább, nem akarok megsérteni senkit, akinek kihagytam volna a kedvencét)
Szóval nevetségesek a mai új autó árak...