Énekszóval hódítja meg Európát a villany Opel

Opel Amperával fog járni Katie Melua, grúz énekesnő

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Katie Melua nem az első énekesnő, akit az Opel támogat, de ő járhat majd először a tisztán villanyüzemre is képes Amperával.


Miután Lena Meyer-Landrut megnyerte az Eurovision 2010 dalfesztivált, rögtön egy szponzorációs Opel Corsa volánja mögött találta magát. Úgy látszik azonban, hogy a rüsselsheimi cégnél módfelett szeretik a zenét, mert jövőre Katie Melua, a grúz származású, de már brit állampolgárként élő énekesnő koncertturnéját (The House Tour, indul 2011. március 9-én, Drezdában) támogatja az Opel, ráadásul a 2005-ben és 2006-ban a legnépszerűbbnek tartott szigetországi művésznő egy Amperával közlekedhet. A Chevrolet Volt német megfelelőjét egyébként 2011-ben kezdik értékesíteni, ám jelen információk szerint igencsak drágán. Közel 43 ezer eurós, azaz bőven 10 millió forint feletti árával az Ampera igen komoly falatnak tűnik, és voltaképpen csak annyit tud felmutatni a már ismert hibridek mellett pluszban, hogy konnektorról tölthető, illetve az óriási (és a magas árért felelős) Li-ion akkujának köszönhetően akár 60-80 km-t is képes tisztán villanymotorral haladni. Katie Melua nagyon örül a lehetőségnek, mert ő maga is híve a környezetvédelemnek, így az Amperával járva olyan cél érdekében kampányol, amiben ő is hisz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?