0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Opel Astra TwinTop - kabrió Lengyelországból

Roadster az Opel Astrából

2010. december 21., kedd 19:51 (tavaly)
Címkék: OPEL, ASTRA, twintop, kabrió, cabrio, autó

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elődjéhez hasonlóan kemény-tetős, de sokkal sportosabb az új Opel Astra TwinTop.

Vauxhall, bal-kormánnyal? Egyértelműen nem valódi fotó a második generációs Opel Astra TwinTopról

Vauxhall, bal-kormánnyal? Egyértelműen nem valódi fotó a második generációs Opel Astra TwinTopról

Az Opel alsó-középkategóriásaiból a Kadett E óta készül kabrió. Utóbbi és az első, valamint a második szériás Astra nyitott tetőse is vászonkalapot kapott. Az előző szériás, azaz „H” Astra már TwinTopként, azaz kemény-tetővel csábította a nyitott autózás szerelmeseit. A nyitható kemény-tető a mostani, azaz „J” Astra alapjaira épített, bő 2 év múlva várható kabrión is megmarad, de az utastér a korábbi négyüléses helyett csak kétülésesnek ígérkezik. A futómű vélhetően alapáron kapja majd meg az Astra adaptív, FlexRide vezérlését. A motorpaletta minden bizonnyal csakis turbósokat sorol majd a sportos, roadster jellegű TwinTopban, az alapgép így az 1,4 literes, 140 lóerős lehet, a csúcsot az 1,6-os, 180 lóerős képviseli majd, dízelből a 2,0 literes, 160 lóerős CDTI várható a nyitható tetejű kétajtósba. A váltók mindegyik verzióban 6 fokozatúak, felárért bolygóműves automaták lesznek. A második generációs TwinTop, azaz kemény-tetős kabrió Astra a mostani négyajtóshoz, illetve a Zafirához hasonlóan az Opel lengyelországi üzemében, Gliwiciében, 2013-tól készülhet.

A hírt szerkesztette: Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Erősebb és takarékosabb lesz a szentgotthárdi Opel motor

Év végén friss motor bevezetésével kezd termelni az Opel megújult hazai motorgyára.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1vcGVs

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

OPEL tesztek

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt

Opel Vivaro Tour Cosmo 2.0 CDTI ecoFLEX teszt

Új, Euro5-normás, fogyasztás-optimalizált alapmotorjával járt nálunk az Opel legnagyobb személyszállítója, a Vivaro.


Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt

Az új Astra háromajtós, GTC változata 1,6-os turbómotorral vendégeskedett nálunk. Bár 180 lóerős, megjelenése sokkal dinamikusabb, mint motorja, remek futóművének köszönhetően így is majdnem élményautó.

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI miniteszt 

Jövőre felfelé bővül az Opel piacvezető egyterű-kínálata, hiszen a Zafira Tourer nem nyugdíjazza, hanem kiegészíti a 2005-ben érkezett Zafira B kínálatát. Kipróbáltuk!

Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt

Opel Insignia 2.0 Turbo E85 teszt

Próbára tettük az E85-tel hajtható, turbós Opel Insigniát. Fogyasztása első pillantásra drasztikus, ám a menetdinamikához és az E85 árához mérten nem túlzó.

Még több OPEL teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

14 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

OPEL ASTRA 1.4 16V Cla...

Ár: 1.499.000 Ft

Évjárat: 2007 / 8

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

OPEL ASTRA 1.4 GL

Ár: 300.000 Ft

Évjárat: 1993 / 8

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

OPEL ASTRA Cabrio 1.6i...

Ár: 450.000 Ft

Évjárat: 1995

Kivitel: cabrio

Üzemanyag: Benzin

Még több autó