Egy igazán ritka Ford keresi új gazdáját

Összesen 38 példány készült a nyitott Ford GT-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akár gyári kivitelnek is tűnhet a tető nélküli Ford GT, ám valójában egy utólagos átalakítás eredménye a szellős Ford.

Sokat kell visszalapozni a történelemkönyvekben ahhoz, hogy megtaláljuk a Ford GT eredetét. A Ford GT40 1964-ben látta meg a napvilágot, méghozzá egy üzleti vita eredményeként. A hatvanas évek elején merült fel, hogy a Ferrari a saját részvényeit eladná a Fordnak. Az amerikai cég több millió dollárt fordított a Ferrari anyagi helyzetének vizsgálatára és a részvényvásárlás előkészítésére, ám a Ford feltételei között szerepelt, hogy az olasz sportkocsigyártó nem indulhat az Indianapolis 500 versenyen. Ez a kitétel dugába döntötte a tárgyalásokat, az üzlet semmissé vált. A sikertelen üzlet miatt Henry Ford II meg akarta mutatni Enzo Ferrarinak, hogy ki az úr a versenypályán, így 1963-ban egy sportkocsi fejlesztésébe kezdtek. A végeredmény a Ford GT40 nevet kapta, mely szám a 40 colos (102 centis) magasságra utal. Az új modell beváltotta a hozzá fűzött reményeket, zsinórban négyszer nyerte meg a Le Mans-i 24 órás versenyt, összesen alig több mint 100 utcai változat készült a GT40-ből, ebből csupán 5 darab nyitott kivitel, melyből egy példány nemrégiben 2,3 milliárd forintért cserélt gazdát. A Ford és Ferrari ötven évvel ezelőtti versengéséről mozifilm is készült, amit Az aszfalt királyai címmel mutatnak be itthon a mozik 2019. november 14-én.
Hirdetés
A GT40 versenypályákon aratott sikere után hosszú időre megpihent a név, egészen 2004-ig kellett várni a folytatásra. Az új generáció Ford GT néven érkezett, a modell hátuljában pedig egy 5,4 literes V8-as kapott helyet. Az elődhöz képest hatalmas mennyiséget, kicsivel több mint 4000 darabot gyártottak belőle 2004 és 2006 között. Gyárilag ugyan egyféle karosszériával készült, ám néhány utólagosan átalakított kabrió is megépült GT GTX1 néven. Az átalakítás Mark Gerisch karosszériaépítő nevéhez fűződik, az ő munkásságának hála készült el mind a 38 darab nyitott GT. A kis darabszám leginkább az anyagiaknak köszönhető, ugyanis maga az átalakítás drágább volt, mint egy vadi új Ford GT. Az átalakítást a Ford mérnökei felügyelték, így a garancia ezekre az autókra is vonatkozott. A tető eltávolítása mellett az ajtókat és a hátsó részt is újra kellett tervezni, ugyanakkor a karosszéria 10%-ot vesztett a merevségéből. Az eladásra kínált példány csupán 3200 kilométert futott, új gumikkal és kipufogóval várja új gazdáját, akinek minimum 150 millió forintot kell fizetni legújabb szerzeményéért, ugyanis jelenleg itt tart a licit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?