575 lóerővel érkezik a Jaguar F-Type SVR

Összkerékhajtású sportkupé a britektől - Jaguar F-Type SVR

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassacskán minden infó ismert az új Jaguar F-Type SVR-ről. V8, 575 lóerő, összkerékhajtás. Mi kelhet még egy játékos sportautóhoz?


Az F-Type sorozat 2013-as indulása a kabrió változattal kezdődött, majd később csatlakoztak a komolyabb teljesítményű kupé változatok. A legendás E-Type utódjának szánt és az XK sorozat leváltójaként érkező F-Type sorozatból, most megérkezett gyár jelenlegi legkomolyabb sportautója, az F-Type SVR. Már a külső is elég vad lett, hiszen kapott egy új lököst - nagyobb hűtőmaszkkal, első köténnyel, új légbeömlőkkel a motorháztetőn és egyedi hátsó szárnnyal , amely automatikusan az autó sebességétől függően nyílik vagy záródik. Ezek mellett titán kipufogórendszer és Pirelli P Zero gumikkal körülvett 20 colos felnik is dukálnak a kétüléses sportautóhoz. A beltér nagyjából ugyanaz, ám ez esetben sportkormány, alumínium toldatok és argyle-mintázatú bőr kagylóülések is helyet kaptak.
Erejét nem kisebb erőforrásból nyeri, mint egy 5,0 literes V8-asból, ami egészen figyelemreméltó 575 lóerőt és közel 700 Nm nyomatékot ad le. Mindez egy 8 sebességes automataváltóhoz csatlakozik és összkerékhajtással tették játékosabbá, aminek segítségével 3,7 másodpercbe telik a 0-100-as futás mielőtt elérné a 322 km/órás végsebességet. A kabrió változat ugyanezen teljesítményadatokkal már csak 312 km/óráás csúcsra képes.
Hirdetés

A kabrió XK rövidített kasztnijára épülő F-Type egyébként nagyteljesítményű fékrendszert, elektronikus hátsó differenciálművet és feszesebb sport felfüggesztést kapott adaptív lengéscsillapítókkal. A F-Type SVR már májusban megkezdi karrierjét Nyugat-Európában, úgyhogy egy hivatalos bejelentés is várható hamarosan. Nem könnyű piacra lép a brit gyártó, hiszen sokan lehetnek úgy vele, hogy inkább a német technikát választják és bizony ebbe a kategóriába sorolható az Mercedes-AMG SL 63 is, vagy a japánautó fanoknak a Nissan GT-R, ami talán még nagyobb élményautó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?