Hátsókerékhajtású tömegmodelleket ígér az Alfa

Öt éven belül négy új hátsókerekes modellt hozhat az Alfa Romeo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gyakorlatilag a fennmaradásért küzd az elmúlt években egyedül a 4C-t hozó Alfa Romeo, ám a márka izgalmas, és az önmaga megmentését ígérő 4C-hez hasonlóan hátsókerékhajtású modelleket kínálhat a jövőben.

Már a nyáron részletesen bemutathattuk, mostanra pedig már a komolyabb piacok szalonjaiba el is jutott a természetesen a Frankfurti Autószalonon is megcsodált 4C, az Alfa megmentője. Ugyanakkor a márka legfiatalabb tömegmodellje, a Giulietta is negyedik életévét tapossa már, a középkategóriás 159 pedig már csaknem veterán, 8 éves, s alapjaiban még az Opel Vectra C-re épülő. Utóbbi utódjáról, a Giuliáról már csaknem három évvel ezelőtt láthattunk fotót, hallhattunk és olvashattunk, meg perszer írhattunk infókat, de csaknem akar jönni. Ráadásul az akkori információkkal ellentmondó hírek láttak most napvilágot. Az Alfa megmentését, illetve már-már a mostani vesztes helyzetet elismerve "újraépítését" ígérő Sergio Marchionne, azaz a márka első embere öt éven belül négy új, és hátsókerékhajtású modellt ígér.
Hirdetés

Ezek között lesz a Giulia szedán és kombi, valamint a márka új csúcsmodellje, s várható egy kompakt szabadidő-autó is. A hátsó- és összkerékhajtású platformok a Chrysler 300 és Dodge Charger, illetve Challenger modellek következő generációiéval lehetnek majd közösek. Az első újdonság 2015 végén, 2016 elején várható. Sanszosan a Giulia lesz az, ami egyben azt is jelenti, hogy addig még a 159-essel kell kihúznia az időt az Alfának. Nem lesz egyszerű.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 21:09
    Permalink

    A Fiat is használta az Epsilon I-et a Croma alapja!

    A 159 GM Premium Platform (mint az insignia concept) a C Vectra pedig Epsilon I (Saab 93, Cadillac BLS, Fiat Croma, Opel Signum) Az új Bravonak pedig köze sincs a GM-hez!

  • 2017.10.29. at 21:09
    Permalink

    Az lehet hogy GM platform, de kb annyira egyeznek mintha azt mondanánk hogy a mostani Audi A4 a Passat platformján alapul, pedig ez akkor sem igaz, ha hasonló a méretük és van egy csomó közös motorjuk. A 159 futómű teljesen más mint az Opelé, a 159es torsen 4WD-s (a vectra haldexes), A motoroknak nem volt GMes megfelelője az 1.9 JTD motor kivételével amit az Opel és a Saab átvett az Alfától. Az insigna Concept is más műszaki platformon (GM premium) alapult mint a végleges Insigna (Epsilon II).

  • 2017.10.29. at 21:09
    Permalink

    A GM alatt fejlesztették ki a meglehetősen versenyképes Bravot, és a Grande Puntot ami műszakilag egy félelmetesen jó alap volt.
    A C vectra (ill Saab 93 II), azaz Epsilon I. platformot a Fiat nem használta. 93as és a Vacta épült rá, és műszaki tudásában valószínűleg a Saab 95ös alapozta meg (aki emlékszik rá pl egy NCAP teszt bármelyik prémiumgyártónak fennakadt a torkán 2002 előtt).

    Az Alfának szerinted mi a helye a csoportban? 2008 óta rohasztják szét. A GM alatt volt egy jól felépített premiumpaletta (amit a FIat időkben alapoztak meg), és egy nagyon erős nemzetközi csapat, Kalbfelltől Da Silván és Guiggarón át Meoóig. Utóbbi három már a VW gruppét erősíti.

    Marchionénak fogalma sincs az autógyártásról és üzletember, ügyesen forgatta a GM től kapott milliárdokat, de az átvétel óta egyetlen érdemi fejlesztést sem mutatott fel.

  • 2017.10.29. at 21:09
    Permalink

    Mindkettő GM platform, azonos tengelytávval, egyező elvű futóművekkel, nyilván számos eltéréssel azért. Valójában ez egyébként az Alfa Brera és Spider, Alfa 159 modelleket hordozta, de ezen jelent meg 2003-ban az Insignia első koncepciója és 2004-ben az Alfa Visconcti tanulmány Genfben. Hogy volt köze a 159-nek a Vectra C-hez is, az biztos, hiszen akkor az Opel is azt gyártotta még, s az akkoriban szorosan együttműködő gyártók nyilván minél több elemet meg kívántak osztani egymással.

  • 2017.10.29. at 21:09
    Permalink

    Szerintem inkább a GM-el töltött időszak okolható, mint Marchione. 147,156,166,GT,GTV,Spider még egy másik éra típusai, teljesen más filozófia szerint épültek. A GM től meg nem kaptak rendes, az alfának megfelelő padlólemezt (kivéve persze a 159-ét, amit végül csak ehhez a modelhez használtak) meg ugye a C Vectráét használhatták, amire FIAT csoporton belül, csak a Croma épült, kedves cikkíró!! Ez pedig nem lett volna használható 166 utódjához. Újat kifejleszteni meg nem volt pénz, pedig arra épülhetett volna egy esetleges Thesis utód is. Marchione szerintem jó úton halad. Összefésülik a márkákat, hasonlóan szegmentálva mint a VW csoportnál. De ehhez pénz kell, ami a tömegmodellekkel hozható. A baj csak az, hogy a Lanciának sajnos nincs helye így a csoportban. (VW hasonlattal Seat vs Skoda).
    Jó lesz ez, reméljük a legjobbakat!

  • 2017.10.29. at 21:09
    Permalink

    Igen, nem valami nagy szaktudásról árulkodik amikor ilyen hülyeséget ír le valaki…

    Kár a 159esért, az Alfa utolsó rendes autója, Marchione alatt valami hihetetlen mélyrepülésbe ment az addig elég jól küzdő márka.

    2008ban egy nagyon korrekt és versenyképes prémiumodellpalettája volt, még a Mito is megbocsátható volt, pár dologgal teljesen rendbe lehetett volna tenni. ÉS persze kitölteni az űrt a 159 és a Quattroport között, amit végül a Maserti tett meg.

  • 2017.10.29. at 21:09
    Permalink

    Igernek-igernek de nekem azok a regi Alfak hianyoznak amiket le olasz sz….nak.
    Sprint,Spider,Giulia,Giulietta,33,75…
    Azokat az ercesen dorombolo motor,merevseget feket nem ismero autok amik kesztetnek
    a szabalyok athagasara.
    Amik olyanok mint a nok,ha nem foglalkozol vele otthagy:)
    Koleganak volt 1Mitoja hat nekem nem jot be az a kis talan turbos motor nyuszogese.
    Mondtam is neki hogy ez mar nem Alfa,ez mar az amit az Unio raeroszakol a gyartokra…

Vélemény, hozzászólás?