Mégsem lesz nagyon új az új Subaru WRX?

Óvatosan a lelkesedéssel: kémfotókon a Subaru WRX

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tesztelés közben Németországban kapták lencsevégre az új WRX-et, viszont a New York-i szalonon kiállított tanulmányhoz látszólag semmi köze nincsen.


Németországban, a Nürburgring környékén látták és kapták le a természetesen még erősen álcázottan tesztelt Subaru WRX egy prototípusát, s ha valami ilyesmi lesz Fiastyúkék következő izomautója, csalódni fogunk.
Csalódni fogunk, mert a New Yorkban bemutatott WRX Concept még abszolút más, jóval izgalmasabb irányt jövendölt, míg a mellékelt fotókon tanulmányozható kocsi mintha csak a kifutó Impreza szolidan átdolgozott verziója lenne. Persze az is lehet, hogy a Subaru párhuzamosan fejleszt egy Impreza csúcsmodellt és egy különálló WRX-et (esetleg WRX STI-t), de ennek azért elég kicsi a valószínűsége.
Hirdetés
A valamikor idén már szériakész változatával várható újdonság motorja továbbra is négyhengeres és turbós boxer lesz, többet egyelőre nem tudni. Csak annyit, hogy az alábbi videóban látható WRX Concept nagyságrendekkel dögösebb, mint amit a kémfotó sejtet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?