0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Papírforma-végeredmény a WRC-szezonnyitón

Loeb már megint megleckéztette a mezőnyt

2012. január 23., hétfő 4:50 (4 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hatodszor nyert a Montén Loeb és Elena a Citroënnel, a WRC-szezonnyitón Sordo (Mini) lett a második, Solberg (Ford) a harmadik.

Räikkönen (jobbra) már nem ralizik, hiszen visszatért az F1-be. Loebnek a Svéd-ralin nehezebb dolga lesz, ott igazából a két finn, Hirvonen és Latvala, valamint a norvég Solberg számít a legesélyesebbnek

Räikkönen (jobbra) már nem ralizik, hiszen visszatért az F1-be. Loebnek a Svéd-ralin nehezebb dolga lesz, ott igazából a két finn, Hirvonen és Latvala, valamint a norvég Solberg számít a legesélyesebbnek

Vasárnapra csak egyetlen, rövidke gyorsaságit hagytak a Monte-Carlo rali szervezői, így, miként azt a szombati nap után megjósolhattuk, nem változott a sorrend. A záró Power Stage "csak" bónuszpontokról döntött, s hogy teljes legyen a riválisok letargiája, ezt is Loeb húzta be, aki hát a maximálisan megszerezhető 28 ponttal indult harcba zsinórban kilencedik (!) világbajnoki címéért. A Citroën klasszisa − oldalán Elenával és a Citroën színeiben − hatodszor nyert a Montén, pályafutása során pedig ez már a 68. futamgyőzelme, elképesztő.

Másodikként a − Dakar-elsőség mellett a raliban is parádézó − Mini ért célba volánjánál Sordóval, míg harmadikként az a Petter Solberg, aki hosszú idő után vezet ismét Fordot. A negyedik helyezett a Citroënnel debütáló Hirvonen lett, azaz a versenyben maradt gyáriak közé senki nem tudott befurakodni. Folytatás Svédországban, február 9. és 12. között.

80. Monte-Carlo rali, végeredmény, élmezőny

  1. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroën DS3 WRC) 4:32:39.9 ó
  2. Sordo, Del Barrio (spanyol, Mini John Cooper Works WRC) + 2:45.5 p
  3. P. Solberg, Patterson (norvég, brit, Ford Fiesta RS WRC) + 3:14.2 p
  4. Hirvonen, Lehtinen (finn, Citroën DS3 WRC) + 4:06.8 p
  5. Novikov, Giraudet (orosz, francia, Ford Fiesta RS WRC) + 6:03.4 p
  6. Delecour, Savignoni (francia, Ford Fiesta RS WRC) + 7:47.9 p

Az egyéni vb állása, élmezőny

  1. Loeb, Elena 28 pont
  2. Sordo, Del Barrio 18 pont
  3. P. Solberg, Patterson 15 pont
  4. Hirvonen, Lehtinen 14 pont
  5. Novikov, Giraudet 11 pont
  6. Delecour, Savignoni 8 pont

A konstruktőri vb állása, élmezőny

  1. Citroën 37 pont
  2. Mini 26 pont
  3. M-Sport Ford 16 pont
  4. Ford 15 pont

A hírt szerkesztette: Kántor István

Ez is érdekes lehet:

F1: Red Bull-pole a bahreini porban

Idei első pole pozícióját ünnepelhette a vb-címvédő: Bahreinben Vettel és a másik Red Bull-pilóta Webber szendvicsében a pontversenyt vezető Hamilton végzett McLarennel.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1jaXRyb2Vu

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

CITROEN tesztek

Citroën DS4 1.6 THP Sport teszt

Citroën DS4 1.6 THP Sport teszt 

Lényegében német példát követ a Citroën, hiszen a tömegmodell C4 alapjaira épül a sportos és prémiumos DS4. Az Audi már évek óta hasonló elvből profitál. Vajon bejön ez a franciáknak is?


Citroën C-Zero teszt

Citroën C-Zero teszt 

Vásárláskor drága, üzemeltetésben szinte ingyenes a teljesen elektromos Citroën C-Zero. Emissziómentes, kellően erős villanymotorjával szó szerint az autózás új dimenzióját képviseli.


Citroën DS3 1.6 THP Sport teszt

Citroën DS3 1.6 THP Sport teszt 

Trükközik a Citroën: a C3-alapú DS3 önálló néven, dögös külsővel, egyedi kisugárzással kelleti magát, remek vezethetőséggel, meglepően jó minőségben. Kezdhet félni a MINI?

Citroën C3 teszt

Citroën C3 teszt

Leginkább arra voltunk kíváncsiak, vajon az új C3 1.4 VTi Collection is hozza-e a sokat hangoztatott, javulást mutató Citroën-minőséget?

Citroën C3 Picasso Exclusive teszt

Citroën C3 Picasso Exclusive teszt

Fussunk neki még egyszer! – hangzott el a szerkesztői ötlet, és így került hozzánk a Citroën C3 Picasso 1.6 HDi Exclusive, hogy újfent bizonyítson.

Még több CITROEN teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

14 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

CITROEN BERLINGO 1.9 D...

Ár: 1.240.000 Ft

Évjárat: 2004 / 12

Kivitel: kombi

Üzemanyag: Dízel

CITROEN XSARA Coupe 1....

Ár: 649.000 Ft

Évjárat: 2001 / 4

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Benzin

CITROEN C4 1.6 Collection

Ár: 1.520.000 Ft

Évjárat: 2007 / 2

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó