Vadonatúj Kia Rio érkezik

Párizsban debütál a negyedik Rio

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak rajzon mutatja a Kia, de akár már idén piacra kerülhet a Kia Rio először Párizsban látható negyedik generációja.

Muszáj, hogy jól nézzen ki az új Kia Rio, hiszen ez a legnépszerűbb típus a márka kínálatában, csak tavaly 473 ezer példányban kelt el világszerte! A formaterv alapvetően a Kia német és kaliforniai stúdiójában készült, némi dél-koreai segítséggel. A kívánatos megjelenésen túl egyébként jobb vezethetőséget, hosszabb tengelytávot és praktikusabb belső kialakítást ígér a Kia a Rio negyedik nemzedékével. Ez utóbbi kettőből kiindulva, akár a jelenlegi 288 liternél nagyobb csomagtér is esélyes lehet.
Hirdetés
Mindezek mellett messzemenően a fiatalok kedvében igyekszik járni a Kia az új Rióval, így valószínűleg az Android Auto és az Apple CarPlay jóvoltából a legtöbb mobilkészülékkel remekül kommunikál majd az újdonság. A Hyundai i20-szal közös alapokra épülő újdonság erőforrások tekintetében nyilván nem hoz újat. Vagyis az egyliteres, turbófeltöltős benzinmotor 100 és 120 lóerős változata várható a Rióba is. Persze rebesgetnek egy erősebb GT modellt is, ám ez amúgy is csak későbbre várható majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 02:37
    Permalink

    Szuper. Már itt volt az ideje. Gondolom, hamarosan érkezhet a Picanto és a Venga utódja is. A legszembetűnőbb változás, hogy a lámpák és a hűtőrács egybefolynak. Sajnos a hátulja viszont elég “golfosra” sikeredett.

    Hol van már az 1. generációs Rio… (Bár nekem az a kedvenc Rio-generációm.)

    [url]https://www.google.hu/search?q=kia+rio+2004&biw=931&bih=611&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwij793qiNzOAhXFhywKHVoWDmgQ_AUIBigB[/url]

Vélemény, hozzászólás?