Egyelőre ennyi látszik az új Audi Q5-ből

Párizsban debütál az Audi Q5 következő generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi A4 stílusában érkezik a Q5 SUV második nemzedéke, amely először a Párizsi Autószalonon látható majd.

Az új Audi A4 modelljeivel közös alapokra, vagyis azonos platformra épül a Q5 következő generációja. Ennek köszönhetően várhatóan ugyanazokat a motorokat kapja a Q5, amiket az A4. A bevált dízelek mellett a 2.0 TSI benzines akár 252 lóerővel is bekerülhet a Q5-be. Később plug-in hibrid és RS Q5 szintén várható, utóbbi az RS4 és az RS5, akár 450 lóerős, háromliteres erőforrásával.
Hirdetés
A Párizsi Autószalonon debütáló Q5 megjelenéséről ugyan még csak egy hátsó lámpányit mutatott meg az Audi, a márkát ismerve azonban aligha számíthatunk meghökkentő külsőre. A 2017-ben piacra kerülő új Audi Q5 gyártása még idén elindul, például a márka új mexikói üzemében is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?