Jön az összkerekes Mercedes V-osztály

Párizsban debütál, decembertől lesz kapható a Mercedes Benz V 250 BlueTEC 4Matic

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddig kizárólag hátsókerékhajtással lehetett rendelni a Mercedes-Benz V-osztályt, év végétől a csúcsverzió 4Maticként is kapható lesz.

Nem túlzottan szerteágazó az idén debütált, s teljes joggal a furgonok S-osztályának nevezhető Mercedes-Benz V-osztály motorpalettája, hiszen csakis 2,1 literes turbódízellel, annak háromféle verziójával kapható. A legerősebbel már egészen jól megy, meggyőző volt rövid menetpróbáján és tesztjén is. Az extrasor luxusautósan hosszú a V-osztály esetén, ám a hajtáslánc nemigen kínál opciókat.
Hirdetés

A négyhengeres dízel teszttapasztalatunk szerint nagyon finoman jár, pazar a V 250 BlueTEC csúcsverzióhoz felármentesen járó 7G-Tronic Plus automata váltó is, ám az összkerékhajtás - egyelőre - hiányzik a kínálatból. Viszont nem kell már sokáig várni rá, a Párizsi Autószalonon október elején debütál a V 250 BlueTEC 4Matic, azaz a V-ből csak a legerősebb, 190 lóerős, 440 newtonméteres verzió lesz elérhető összkerékhajtással. Mivel a Mercedes hagyományosan állandó összkerékhajtást alkalmaz (itt az első és a hátsó kerekek között 45:55 osztásaránnyal), a fogyasztástöbblet több mint 20 százalékos, 5,6 helyett 6,7 liter/100 km a 4Matic vegyes értéke, szén-dioxid emissziója 157 helyett 177 g/km. Bár az összkerékhajtású V-osztály csak decembertől lesz rendelhető, németországi alapára már most ismert, 53 109,70 euró az ottani 19 százalékos áfával. Az összkerékhajtás felára 3927 euró, mintegy 1,2 millió forint. Nem kevés pénz, de a V-osztály szintjén nem vészes tétel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?