Majdnem kész a teljesen önvezető Tesla

Parkolóhelyet is egyedül keres az önvezető Tesla

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már megmutatták, hogy működik, de még legalább egy évet várni kell a teljesen önvezető Tesla piaci bevezetésére. A videó alapján megéri.

A szoftver után az Autopilot hardverét is frissítette a Tesla, így szerintük már csak még fejlettebb vezérlőprogram és jogszabályi háttér kérdése az önvezető autók piacra dobása. Elon Musk legoptimistább számításai szerint ez akár jövőre megtörténhet, mert a magát teljes mértékben a vezető beavatkozása nélkül biztonságosan irányító autó sorozatgyártásához szükséges szoftvert egy éven belül biztosan elkészítik. Így tehát elvileg szinte csak a törvényalkotókon múlik, hogy mikor kerülhetnek utcára az első igazi önvezető autók. A Tesla prototípusának kisfilmje mindenesetre igazán meggyőző, és mindjárt az elején egyértelműsíti, hogy a vezető valójában csak utas, amint az ki is derül a film végi parkolás alapján.
Hirdetés
2800 euróért (tehát átszámítva kicsivel több mint 860 ezer forintért) már most szerepel a teljesen önvezető autóhoz szükséges rendszer a Tesla Model S és Model X extralistáján, a továbbfejlesztett Autopilot 4700 eurós (majd' másfél millió forintos) felárán felül. Az autó szoftvere azonban még csak a jelenlegi - illetve decembertől a továbbfejlesztett - Autopilot funkciókkal ruházza fel ezeket a legkorszerűbb, 8 kamerás rendszerrel felszerelt Teslákat is. A cél egyrészt a beépített újdonságok tesztelése és részben ezek alapján is annak bizonyítása a törvényhozók számára, hogy a teljesen önvezető Tesla modellekkel biztonságosabb a közlekedés, mint ember vezette társaival. Az Autopilottal ellátott Teslák már idén decembertől képesek önállóan megválasztani a forgalom ritmusához és a szabályoknak megfelelő sebességet, követik a sáv nyomvonalát, sőt sávot is váltanak, ha kell. Ezenkívül áttérnek az úti célnak megfelelő másik autópályára, illetve letérnek a lehajtón, valamint persze önállóan parkolnak és beállnak a garázsba, meg ki is állnak onnan. Az ennél is többet - ha úgy tetszik mindent - tudó, teljesen önvezető autóval 2017 vége felé a Tesla át akarja szelni az amerikai kontinenst, emberi beavatkozás nélkül, beleértve a töltést is. Tehát a márka automatikusan csatlakozó töltőoszlopaira is számíthatunk 2017-ben - legalábbis a tengerentúlon. A teljesen önvezető funkció a szintén jövőre gyártásba kerülő Tesla Model 3-hoz is rendelhető majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:54
    Permalink

    Hát ahogy így elnéztem azt a 2 kivégzéses Tesla balesetet inkább maradnék a kormánynál és a pedáloknál … elvégre ki szeretné hogy a méregdrága autóból lefejezős cabriót varázsoljon egy nyerges vontató . Meg hát azért egy kamion nem éppen arról híres hogy kisméretű szóval ha azt sem vette észre akkor mi lesz a Kispolszki sorsa ? 😀 😀

Vélemény, hozzászólás?