3,49 millió forinttól rendelhető az új Fiat Tipo

Piacon a Fiat Tipo, legalábbis szedánként

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idővel állítólag ötajtós, de akár még kombi is jöhet a szedánként Autobest 2016 díjat nyert Fiat Tipóból, ami most már itthon is kapható.


Részletesen is bemutattuk már az Autobest 2016 díjat is elnyert Fiat Tipót, most pedig már a hazai árát is tudjuk. Legalábbis alapárát, ami 3 490 000 forint a belépőnek számító - 95 lóerős - 1.4 16V Fire motorral. Már az alapgép is hatsebességes manuális váltót kap, felárért 110 lóerős 1.6-os benzines, 95 lóerős 1,3 és 120 lóerős 1,6 literes dízelek választhatók. A most debütált négyajtós mellett a pletykák és a kémfotók szerint idővel ötajtóst és kombit is várhatunk majd, de persze csak idővel.
A bevezetés egy jól felszerelt "Opening Edition" kivitelt is hoz, ez többek között 5"-os érintőképernyős navigációs rendszert, Bluetooth telefonkihangosítót, tolatóradart, 17 colos könnyűfém felniket, visszagurulásgátlós ESP-t, klímaberendezést, kanyarodáskor is éledő ködlámpákat, tempomatot, eső- és sötétedésérzékelőt, 6 légzsákot és első-hátsó kartámaszt is ad.
Hirdetés

A négyajtós Tipo 520 literes csomagterével és 4,53 méter hosszú, 1,79 méter széles, és 1,5 méter magas, 2,64 méteres tengelytávolságú karosszériájával akár céges, akár családi autóként is népszerű lehet majd; persze nagy kérdés lesz anyagminősége, kivitelezése. A török gyártású szedánt információink szerint bő egy hónap múlva próbálhatjuk majd ki, várhatóan akkortájt - március második felében - kerül majd a szalonokba is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?