Leválik a Citroënről a DS-sorozat, az első fecske a DS 5

Plusz egy szóköz, mínusz egy márkanév: íme a DS 5, ami már nem Citroën

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Citroën kínálatának prémiumos csúcsaként indított DS-sorozat önálló márkává lép elő. Elsőként a DS 5 kapja meg az új márkajelest.

Nem csupán egy modellfrissítés, egy új márka, a DS életre hívása kapcsán kerül a Genfi Autószalonon kiállításra a DS 5. Eredetileg Citroën DS5 néven ismerhettük meg, idén tavasztól azonban DS 5 néven, azaz a DS márka 5-ös modelljeként fut tovább a Peugeot 3008-cal közös műszakiságra épülő prémiummodell.
Hirdetés

Sok más mellett új indigókék színt is ígér a frissített sorozat, amelynek orrát az onnan lekerülő Citroën-embléma miatt meglehetősen átrajzoltak, pontosabban a Kínában forgalmazott négyajtós DS 5 LS-éhez tettek hasonlatossá. Nagyobb a hűtőmaszk, középen DS-logó - nem biztos, hogy előnyére változott a modell, de ezt mindenki döntse el maga. Természetesen hátul is új az emblémázás, változott a lökhárító és a lámpa is.
Az utastérben új a színes érintőkijelző, ami 12 különálló gombot nyugdíjazott. A rendszer Mirror Link funkciós, azaz a Bluetooth-kapcsolattal csatlakoztatott okostelefon alkalmazásai is megjelenhetnek a központi képernyőn. Továbbra is elérhető lesz a masszázsfunkciós elülső ülés, a kulcs nélküli nyitás-indítás és a Denon hifi. Újdonságként érkezik a holttérfigyelő rendszer, a sávelhagyásra figyelmeztetés és az automata reflektoros adaptív fényszóró.
A motorpalettán újdonság az 1.6 THP 165 lóerős változata hatsebességes automataváltóval. A 2,0 literes BlueHDi csúcsdízel 180 lóerős, a DS 5 csúcsmodellje pedig továbbra is a hátsó kerekeket 37 lóerős villanymotorral, az elsőket 163 lóerős 2,0 literes HDi-vel hajtó összkerékhajtású hibrid.
Az új DS 5 márciusban, a Genfi Autószalonon a PSA különálló standján fog bemutatkozni, a frissített modellel indul a DS márka identitása, de vele együtt már a többi modell is "szóközzel" és különálló szalonrészekből, de a frontokon még Citroën-emblémával kapható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?