300 lóerős 1,6-os a VW Polóban

Polóval indul a WRC-ben a VW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két éve jelent meg a Volkswagen Polo, most pedig azt jelentette be a márka, hogy minden idők legvadabb Polójával, a Polo R WRC-vel két év múlva, azaz 2013-ban a WRC-ben indul.


Megadta a módját a Polo R WRC bemutatásának a Volkswagen. Az újságírók számára két éve Szardínia szigetén bemutatkozott, a márka legnépszerűbb modelljének számító Polo WRC (World Rally Championship) változatát ugyanott mutatták be, azzal a lényegi információval, hogy a VW két év múlva, ezzel a modellel lép a bajnokságba. A vad háromajtóst vadonatúj, 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses, turbós, TSI benzinmotor, összkerékhajtáson keresztül hajtja majd.
Noha a WRC új terület a márkának, a rali világa aligha, 1986-ban az A-osztály kategóriabajnokaként végzett a Golf GTI 16V, mely hasonló névvel a sportkompakt rajongók kedvencének számított mintegy 15 évig. A WRC-ben bemutatkozó, 187,5 lóerős literteljesítményű TSI-vel a Volkswagen újabb mérföldkövet lép a downsizing területén, lehet reménykedni, hogy néhány éven belül az árlistákon is megjelenjen ez a hasonló teljesítményűeknél minden bizonnyal takarékosabb erőmű.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?