Praktikum és ideológia a szocialista járműiparban
Érdeklik a szocialista autók titkai? Előadás várja!
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Legendák. Tévhitek. Megdöbbentő igazságok. Akit érdekel a szocialista autógyártás, ne hagyja ki 2011. október 4-én a Moholy-Nagy Művészeti egyetem e témával foglalkozó ingyenes előadássorozatát.
GAZ 12 ZIM, avagy Buick Roadmaster − legenda, hogy a szovjetek a legtöbb autójukat amerikai típusokról másolták? Többek között ez is kiderül a MOME előadássorozatán
Tényleg mindenről Sztálin döntött? Tényleg egy szempillantásnyi tollhúzás volt, hogy a második világháborút követően Magyarországon csupán dugába dőlt törpeautós próbálkozásokra degradálódott a személyautó gyártás? Mi igaz abból a legendából, hogy a szovjet gyárakban nyugati, leginkább amerikai autókat szedtek szét atomjaikra, hogy tanulmányozzák, majd lemásolva, szemrebbenés nélkül át is vegyék a különféle alkatrészeket? És vajon miért volt Kádárnak Csajka helyett Mercedes-Benz hivatali járműve, és miért titkolta Ceausescu a román nép előtt, hogy titokban Rolls-Royce áll a rendelkezésére? Megannyi rejtélyes kérdés, ám ezekre szakértők próbálnak meg válaszolni 2011. október 4-én, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (H-1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.), ahol előadássorozaton vehetnek részt az érdeklődők. A Praktikum és ideológia a szocialista járműiparban cím alatt futó ingyenes rendezvény 10 órakor kezdődik, és az alábbi témákban hallhatók majd előadások.
- Politikai prés alatt a karosszéria
- Városi legendák és a valóság – Skoda és Zsiguli
- Szovjet járműgyártás zsenialitásai és tévútjai
- Magyar törpeautók tündöklése és bukása
- A magyar világhír – Csepel, Rába, Tünde, Panni
- Az Ikarus (Figyelem: ez előre nem tervezett program, várhatóan két Ikarus tervező fog előadást tartani, akik a mai napig aktívak a busztervezés területén)
A rendezvény ideje alatt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) épülete előtt a szocialista érában készült járművek részvételével egybekötött börze is látható lesz, melynek végén az érdeklődőket egy 50 éves Ikarus 55 autóbusz viszi el az Erzsébet téri Design Terminál épületéhez.
A hírt szerkesztette: Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Átrendeződés az autóiparban – a Pekingi Autószalon tanulságai
Tokiót már lenyomta, pár éven belül a patinás amerikai és európai szalonokon is túlnő a kínai autós seregszemlék jelentősége.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
Címlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Dartz Jo-MoJo: roadster páncéllal
- 2013-ban kerül piacra az orosz hibrid, a Yo-Auto ё-Crossover
- Yo-Concept: hibrid Oroszországból
- Orosz akciófilm Volga M21-essel
Cikk ajánló
Hatvanéves a Corvette - virgoncabb mint valaha 
2 hónapja – Autósvilág hírei
Zseniális videó az aszfalttortájára kapott hatvan gyertyát egy lökettel elfújó amerikai sportikonról.
11 éves, oldtimer versenyeken navigál - és kész nő
Tavaly – Hölgyvezető
Noszvai Anna 7 évesen kezdte a navigálást az 1/100-as oldtimer versenyeken. Most 11 éves, de nevét már hazánkban és külföldön is (el)ismerik.
Egyedi Jeep Grand Cherokee koncepció Genfben
3 hónapja – Autósvilág hírei
Feketével díszített fehér Grand Cherokee, sötétszürke Compass és a Wrangler hegyi kiadása szerepel a Jeep genfi standján.
-
Legenda és valóság: Bertha Benz kirándulása
Tavaly – Hölgyvezető -
950 lóerős a legújabb közúti Ford Mustang
2 hónapja – Autósvilág hírei -
Jost Capito lesz a Volkswagen Motorsport új vezetője
2 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 800.000 Ft Évjárat: 1978 Kivitel: lépcsőshátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.699.990 Ft Évjárat: 1989 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin/Gáz |
|
Ár: 699.000 Ft Évjárat: 1968 / 10 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |


















