Máris álca nélkül, videón is az új Kia Sportage

Premier előtt látható a Kia Sportage új kiadása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a hivatalos bemutató még közel egy hónap, a héten megjelent dizájntervek után már teljes valójában is látható a Kia Sportage negyedik generációja.


Miután e héten maga a gyár publikált vázlatrajzokat a Frankfurti Autószalonon szeptember közepén debütáló negyedik generációs Sportage szabadidő-autóról, mostanra befutottak az első kémfotók is Koreából. A sziluett szinte a most kifutó modellé, de az orr és a far alapvetően új, miként a beltér is. Sok-sok formai elem az új nagytesóról az idén érkezett Sorentóról ismerős.
Hirdetés

Utóbbi egyértelmű dicséret, s előrevetíti azt, hogy vélhetően a Sportage is folytatja a márka felfelé ívelését. Az utastérben a jobb helykínálat mellett fokozott anyagminőség is várható. Kívül a jellegzetes tigrismaszk két oldalára a pro_cee'd GT-ről ismerős LED-fények kerülnek, így aztán a Sportage talán még jobban egyedibben néz ki, mint a gyári rajzokon mutatott példány.
A motorpaletta pontosan olyannak várható, mint a hasonló méretű márkatársnál, azaz a szintén idén új generációba lépő Hyundai Tucsonnál: 1.6 os közvetlen befecskendezésű benzines 135, turbóval 175 lóerővel, 1,7 literes dízel 115 pacival, míg 2,0 literes 136-184 lóerővel jöhet az alapáron front, az erősebb motoroknál opcióként összkerékhajtású Sportage orrába. Minden részlet ismertetése szeptemberben várható, az alábbi videón pedig mozgásban is látható az újdonság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?