Kigyulladt egy Ferrari FF

Próbakörön kapott lángra a Ferrari FF

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frankfurt mellett, egy próbaúton kapott lángra a Ferrari idei újdonsága, az összkerékhajtású, meredekhátú, háromajtós FF.

Csak egy dörrenést hallottam, és a visszapillantóba pillantva már láttam is a lángokat, melyek a kocsi farából indultak ki – mesélte a Ferrari FF 44 éves tesztvezetője, aki épp egy Frankfurtot elkerülő autópályán vallatta a 6,3 literes, 660 lóerős V12-essel, négy kerekén keresztül hajtott Ferrarit. Szerencsére még volt ideje az autópálya leállósávjába kormányozni a 300 ezer eurós, azaz mintegy 90 millió forintos sportkocsit és ki is tudott abból menekülni. Noha sérülések nélkül megúszta az esetet, nem lepődnénk meg, ha pszichológus segítségével tudná csak feldolgozni az FF porig égésének végigkísérését.
Hirdetés
A tűz okáról egyelőre nincs információ, de mivel az FF motorja elöl található, a lángok vélhetően a kipufogó-rendszertől indulhattak ki, információnk szerint a gyár egyelőre nem rendelt el visszahívást az eset kapcsán.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?