Finom frissítéssel lép át 2015-be a 6-os BMW

Ráncfelvarrást kap a BMW 6-os sorozata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy pár új szín, meg felni, LED-es fényszórók és átrajzolt lökhárítók - nem valami drámai beavatkozás. A BMW kicsit felfrissítette a 6-ost.


A BMW már a Detroiti Autószalonon esedékes hivatalos bemutató előtt közzétette a félidős frissítésen átesett 6-os fotóit. Az egész típuscsalád megújult, és ahogy ez szokott lenni, nem drámaik a változások. Minek is titkolóztak volna januárig? A 6-os széria kupéként és kabrióként éledt újjá 2003-ban. Már az első újkori változatból is létezett M verzió, a 2011-ben bemutatott és most átdolgozott második széria viszont már négyajtós kupéként is kelleti magát, Gran Coupé néven.
Hirdetés


Elsőre alig lehet felismerni az új évjáratot, pedig van bőven, ami változott. A bajorok kicsit átrajzolták a lökhárítókat elöl és hátul is, meg finoman hozzányúltak a hűtőmaszki vesékhez. A fényszóróban már nem csak a nappali menetfény LED-es, és elérhetővé vált több új árnyalat is, mint a gleccserezüst, kasmírezüst, mediterrán kék és Melbourne-vörös. Újak a keréktárcsák; 17 és 20 col között elérhető méretben megújult a széria és a rendelhető kerékkínálat is.

A 6-os belsejében állítólag javult az anyagminőség is több ponton, megjelent pár kétszínű bőrhuzat, és a head-up display-t is kicserélték a legújabb fajtára. Műszakilag nem változott a 6-os, az alap mindhárom karosszériaváltozatnál még most is a 640i, ami sorhatos turbós, 3,0 liter lökettérfogattal és 320 lóerővel. Helyette lehet kérni 640d-t ami gázolajos és 313 lóerős, vagy a V8-as 650i-t 450 lóval.

A legerősebb az M6, ami 4.4-es V8-asából kihozott 560 lóerejével 4,2 másodperc alatt van százon. Mivel már az alap 6-os is megfutja a 250 km/h-t, így az M6-ban az az extra, hogy felárért akár 305 is lehet a végsebessége. Az xDrive összkerékhajtás az M6-on kívül a többi motorhoz rendelhető. A felfrissített 6-ost először csak januárban láthatja a közönség Detroitban, forgalmazása a hivatalos bemutató után indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?