Sztárfocisták tesztelték az Audi Q5 Hybrid takarékosságát

(Real) madridi videón az Audi Q5 hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Felfrissült az Audi Q5 szabadidő-autó, egy ideje már hibridként is kapható. Kaká és Xabi Alonso tesztelte, hogy mennyit fogyaszt.


Félidős ráncfelvarrást eszközöltek az Audi Q5-ön, a márka szabadidő-autós flottájának középső tagja közben egy ideje már hibridként is elérhető. Nem egy ultratakarékos, zéróemissziós villanyverda vagy dízelhibrid, inkább azoknak a piacoknak lehet vonzó, ahol a gázolajat legfeljebb csak munkagépekbe töltik. Meg a benzinpárti tehetős, ugyanakkor környezettudatos rétegnek. Belső égésű motorja négyhengeres, közvetlen befecskendezéses, kétliteres turbós benzines TFSI 211 lóerővel és 350 Nm nyomatékkal, elektromotorja 54 lóerős és 210 Nm-es (a lítium-ion akkumulátorral dolgozó rendszer összteljesítménye 245 lóerő és 480 Nm, a 0-100-as sprintidő 7,1 mp, a végsebesség 225 km/h), váltója 8 fokozatú automata, hajtása természetesen quattro 4x4-es. Tisztán elektromos üzemmódban 3 kilométert képest megtenni, gyári vegyes fogyasztása 6,9 l/100 km, városban pedig állítólag 6,6 literrel is elvan.
Hirdetés
Utóbbit teszteltették a márka által szponzorált Real Madrid futballklub két sztárjátékosával, a brazil Kakával és a spanyol Xabi Alonsóval. Azaz arra is figyeltek, hogy ne a féktelen luxusautó-gyűjtő, önimádó Ronaldo vagy épp a szintén portugál, kegyetlen belépői miatt még csoda, hogy örökre el nem tiltott Pepe legyen a közvetítő celebcsatorna - a két középpályás, főleg Kaká a pályán és azon kívül is intelligens, józan emberként ismert. Az alábbi videó Madridban készült (spanyolosok előnyben), s bár bizonyíték nincs rá, az egyébként az üzemanyag-fogyasztással nyilván mit sem törődő, kőgazdag sportolókkal a volán mögött is tud takarékoskodni a 2 tonnás SUV.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?