25 éve gyepált el mindenkit a GT-R

Régi festéssel emlékeznek a Nissan GT-R 19 éven át tartott rekordjára az ausztrálok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nálunk kicsit talán ismeretlen, de a világ másik felén az egyik legjelentősebb autóverseny a Bathurst 1000. 1991-ben egy Nissan GT-R-rel állítottak fel rekordot, most egy Altimával emlékeznek rá.

Kis gyorstalpalóként a Bathurst 1000 Ausztrália híres, csodás panorámájú versenypályáján zajlik. A versenyzőknek minél kevesebb idő alatt kell megfutniuk az 1000 kilométert a pályán, ez a Nissan GT-R R32-nek 6 óra 19 perc és 14,8 másodperc alatt sikerült Mark Skaife és Jim Richards irányításával 1991-ben. A hétvégi futamon éppen 25 évvel ezelőtt állították föl a rekordot, amit aztán 19 évig senki nem tudott megdönteni.
Már nem ilyen izgalmas gépeket hajtanak a versenyzők, a Nissan egy Altimával küzd az idővel és az évfordulóra való tekintettel az eredeti GT-R színeire fóliázták. Itt is látszik egy kicsit, mekkorát ugrott a Nissan GT-R a kategóriák között, Eredetileg a Bathurst 1000 is olyan átlagautóknak szólt, mint a Német Túraautó Bajnokság, most viszont egy új Nissan GT-R már inkább luxus álomautónak számít. Alább egy rövid videó, amiben a '91-es győztes pilóta Mark Skaife és a Nissan Altima jelenlegi pilótája, Michael Caruso sztorizgatnak, angoltudás szükséges.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?