Fricska a Teslának a Nissantól

Reklámjával a Tesla vevőit szólítja meg a Nissan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miért várnál, ha már ma is teljesen elektromos Nissan Leafet vezethetsz? - teszi fel a kérdést a Nissan.


Miközben a Tesla Model 3-ra már csaknem 400 ezer megrendelés érkezett, a Nissan, mint a villanyautók eddigi eladási rekordere remekül kihasználta a Tesla egyetlen gyengeségét. Azt, hogy most még nem tudja szállítani autóit, hanem csak leghamarabb 2017 végétől lesz képes arra. Így a Nissan több amerikai reklámban is feltette a kérdést a vásárlóknak: miért várnál, ha már ma teljesen elektromos Nissan Leaffel járhatnál? Nem mellesleg hangsúlyozzák azt is, hogy míg a Tesla Model 3 35 ezer dolláros árról startol, addig a Leaf 30 ezer dollár alatt megkapható, kategóriájában ma a legjobb (24 kWh-s akkuval 199, 30 kWh-ssal 250 kilométeres) hatótávot adja. Oké, természetesen egy kategóriával kisebb, mint a Model 3.
Hirdetés

Kemény megjegyzésekből nem szenvedtek hiányt a Nissan kreatívjai, akik a következő kérdést is feltették: "Miért adnál 1000 dollárt azért, hogy egy sorsban állhass, amikor a kategória legjobb hatótávja mellé a Leaffel 4000 dollár adó-visszatérítést is kapnál? Bár a Nissan reklámjai a Tesla számára kemény fricskának tűnhetnek, üzenetük mégis fontos: a villanyautózás már a mában is elérhető. Még akkor is, ha a magyar emberek számára az új példányok árai még mindig megfizethetetlenül magasak. A használtakét azonban már érdemes nézegetni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:47
    Permalink

    mondjuk, ha nem lenne ilyen istentelenül ronda, lehet több eséllyel indulnának…….mikor ott a kaskaj nekik, az új egész jól néz ki, a pulsar sem rossz…de ez, ez maga a megtestesült vizuális környezetszennyezés 😀 a tesla meg legalább autóformájú, emészthető és nagyobb hatótávval…..akinek 250km-nél több kell és jobb gyorsulás és autó kinézetű autó, az mi a fenéért venné ezt a békát vajon? gondolom erre nem gondolt a heves marketinges

Vélemény, hozzászólás?