Nagyon jó évet zárt Kecskeméten a Mercedes-Benz

Rekorderedményt ért el 2015-ben a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár 2015-ben - rekordnak számító, több mint 180 ezer legyártott autóval - 20 százalékos növekedést ért el az előző évhez képest.


Évértékelést tartott a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft, megtudhattuk, hogy a 2015-ös évet új rekorderedményekkel zárta, és bizakodva tekint a jövőbe: a gyártás volumene az előző évhez képest 20%-kal, több mint 180 ezer járműre nőtt, és ezzel több mint 65 millió eurós eredményt ért el a vállalat. Soha nem készült még ennyi Mercedes nálunk
„A Mercedes-Benz az elmúlt évben annyi járművet állított elő Magyarországon, mint soha korábban, és mindezt csúcsminőségben. A kecskeméti gyár meghatározó pillére a kompakt autók rugalmas és hatékony termelési hálózatának. Járműveinket mára már a világ minden tájára exportálják, és ez a 2015. évi üzleti eredményben is megmutatkozik“ – hangsúlyozta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetésének elnöke.
Örülhet a régió
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. sikerével a vállalat jelentősége Kecskemét városa, a régió, és egész Magyarország számára is nő, mind befektetőként és munkaadóként, mind pedig adófizetőként és megrendelőként. „A társaság 2008-as alapítása óta a vállalat eddig több mint egymilliárd euró beruházást valósított meg a kecskeméti telephelyen, és közvetlenül több mint 4 000 új munkahelyet teremtett“ – nyilatkozta Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója. A kecskeméti üzem ráadásul komoly beszállítói apparátust foglalkoztat, megrendeléseinek több mint 25 százaléka magyarországi cégekhez kerül. A nem gyártásra (hanem leginkább üzemeltetésre) szolgáló anyagok és szolgáltatások esetében ez az arány 2015-ben már a 70 százalékot is meghaladta.
Hirdetés
Biztató kilátások
Miként arról már korábban is volt hír, az utódmodellek sikeres gyártásának biztosítása érdekében a Mercedes-Benz 2018-ig több mint 580 millió eurót fordít technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére a hazai telephelyen. Csupán a csúcstechnológiával felszerelt karosszériaüzem felépítésére mintegy 250 millió euró fordít a vállalat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?