Lassan tényleg elfelejthetjük a skatulyákat

Renault és Infiniti sportautókat gyárthat a Lotus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy hírlik, hogy a brit Lotus építheti majd a francia Renault Alpine és a japán Infiniti Emerg-e modelleket. Fő a költséghatékonyság.

Csak azóta, hogy lehoztuk a Több ágyban az ellenséggel című, az autóipari együttműködésekről szóló cikksorozatunkat, újabb és újabb összefonódások kerülnek napvilágra, hiába, dúl a globalizáció és a költséghatékonysági nagy játszma. Most az Autocar magazin tálalta a legfrissebb sztorit, miszerint a Renault-Nissan Alliance náluk, azaz Nagy-Britanniában gyárthatja majd két új sportkocsiját, az Alpine reinkarnációját és az Emerg-e hibridet, közös nevezőjük pedig nem más, mint a Lotus Evora 414E alumínium térvázas, hatótávnövelő benzinmotoros villanyautó lehet.
Hirdetés
Az Infiniti kapcsán Nakamura Siro dizájnfőnök említette, hogy britek gyárthatják majd az Emerg-e szupergépet, Renault-oldalról pedig egy marketingfelelős nyilatkozata ad alapot a hivatalosan még meg nem erősített értesüléseknek. Steve Norman azt mondta, hogy az Alpine-nak középen vagy hátul lesz a motorja, s ehhez külső segítséget kell igénybe venniük. A kép úgy áll össze, hogy a legendás A-110-es és a GTA is hátul hordta a motorját, az Evora feneke szintén nem csomagtartót rejt, a válságban lévő, a Nissannal már korábban is dolgozó Lotusnak meg úgy kell a munka, mint egy falat kenyér.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?