Kétnapos országos razzia az utakon

Rendőrségi akció a biztonsági öv használatáért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Március 13-án és 14-én országszerte ellenőrzik a biztonsági öv és a gyermekvédelmi rendszer használatát.

A TISPOL Operational Group éves ellenőrzési terve alapján a "European Operation Seatbelt" közlekedésbiztonsági kampány európai szintű végrehajtására 2012 tizenegyedik hetében kerül sor, mely elsősorban a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer használatának ellenőrzésére terjed ki - közölte az ORFK Szóvivői Irodája.
S hogy ez mit jelent magyarul? Az ország egészére kiterjedő razziát március 13-án és 14-én - az akció során alapvetően a biztonsági öv és a gyermekvédelmi rendszer használatát ellenőrzi a hatóság. Ennek oka, hogy a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer használatának elterjedtsége hazánkban – a növekvő tendencia ellenére – még mindig alacsony, melyet a jövőben a jelenlegi szintről legalább az európai átlagra, azaz 90 százalék körülire szükséges emelni.
Hirdetés
Közúti baleset esetén a sérülések – és ezen belül is különösen a halálos kimenetelűek – elkerülésében a passzív biztonsági eszközök szerepe kiemelten nagy. Kutatások azt mutatják, hogy a biztonsági öv használatának elmulasztása jelentősen növeli a halálos tragédiák, illetve a súlyos sérülések bekövetkezésének kockázatát. Életek ezreit lehetne megmenteni európai szinten, ha mindenki bekötné magát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 02:27
    Permalink

    1: közlekedem akkor büntetnek, így vagy úgy, ha más nem belekötnek az elsősegély doboz érvényességi idejébe.Tehát lehúznak jópár 10 ezressel.
    2: ha kirabolnak szintén lehúznak jópár 10 vagy 100 ezerrel
    3: a 2-es pontban leírt rablót nem találják meg, a kárt senki nem fizeti
    4: ha a 2-es pontban leírt rablókat megtalálnák és visszaszolgáltatnák, vagy megtéríttetnék a károm nem lenne bajom az 1 ponttal

    szóval amíg a felderített lopások kontra közúti bírságok számának aránya 1:10000-hez, addig csak pénzbehajtás van, nem rend!

  • 2017.10.31. at 02:27
    Permalink

    Hát igen, a rend “héber” őrei :)) már csak ilyenek. 🙂

    [i]“ha már a társadalmat anyagilag, morálisan és mentálisan a béke seneke alá züllesztették, úgymond amerikanizálták.” [/i]

    Ezt meg hogyan érted? Miről beszélsz? Jártál már ott? Éltél már ott? Azt kell mondjam, morálisan nagyon sokat kellene tanulnunk, fejlődnünk ahhoz, hogy e tekintetben olyan “mélyen” lehessünk mint azok vannak. Ehhez az anyagiaknak semmi köze, nem arról beszélek.

  • 2017.10.31. at 02:27
    Permalink

    Ez egy nagy szemétség miért nem dönthetem el én hogy bekötöm vagy nem,ha valaki öngyilkos lesz mindegy milyen módszerrel őt sem büntetik meg.Az alkotmányban benne van az élethez való jog,akkor a halálhoz miért nem lehet jogom ha én azt szeretném és úgy hogy nem kötöm be magam.

Vélemény, hozzászólás?