Egy év se kellett ezer Lada eladásához

Saját várakozásait is felülmúlta a Lada Hungary forgalma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valaha nagyon szomorú lett volna, ha átlagosan havi 100 Lada kapott volna csak magyar rendszámot, most viszont ez az örömhír.


Tavaly decemberben indult újra a Lada hazai értékesítése. Decemberben számoltunk be az első eladott autóról, ami egy Niva 4x4 volt. Október végéig 999 új Lada kapott rendszámot, az ezredik példányt pedig e héten regisztrálták. Utóbbi információból is kiolvasható, bár az éves szinten 800 példány eladásával számoló Lada Hungary várakozását is felülmúlta a kereslet, az nem volt egyenletes. Az az év első felében erősödést, majd enyhülést mutatott. Az év legjobb hónapja a Lada Hungary számára a május volt, akkor 185 autót adtak át, júniusban 178, augusztusban 110 példányt, azóta 80 körülit. A legnépszerűbb sorozat a Kalina 423 példánnyal, de Grantából is közel annyi, 415 darab fogyott. 4x4-ből 161, és meglepő módon egy Niva is kapott rendszámot. Igaz, utóbbi sanszosan okmányirodai tévesztés is, hiszen olyan modellt a Lada már nem forgalmazhat.
Hirdetés
Az ezredik hazai Lada egy Granta Liftback, borászattal foglalkozó, egy Nivával és egy Samarával is rendelkező tulajdonosa tipikus Lada-vásárló: vidéki, a Kaposvár és Dombóvár között fekvő Mosdós lakosa, felnőtt gyerekekkel rendelkezik. Előző autóját, egy Skoda Fabiát számukra adja át. Mint azt elmondta, a Ladát erős 1.6-os motorja, hasmagassága és nagy csomagtere miatt választotta. Az importőrtől az alapból is járó 3 év garancia mellé megkapta az összes modellhez kínált 2 év kiegészítő jótállást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Helló! A “Vidi500” nicknevű kollégával keversz össze, a választ megtalálod az “Új villany-Nissan érkezik – benzinmotorral” c. cikk alatt.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Üdv, Csalfa Romeo!

    Írtad a CIVIC-es témában,hogy láttad már kereskedésben az új 10.generációt,megírnád,hogy melyik kereskedés volt az.

    Köszönöm!

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    De ez szerintem egyáltalán nem égő dolog. Azt olvastam amikor megjelent a Logan, hogy olcsó autót tervezni az egyik legnehezebb feladat, mert egyszerűen az utolsó csavarig mindent át kell gondolni. Ahol a világ pénze rendelkezésre áll, ott sokkal egyszerűbben meg lehet oldani dolgokat. Úgy kezdődött ez az egész projekt, hogy az akkori elnök kiadta a feladatot, hogy ennyiből kell megoldani a feladatot, erre felháborodtak, hogy ez lehetetlen. Az egész tervezőgárda repült. Szóval baromi komolyan tudatosan készültek erre az egészre, semmi sem a véletlen műve. Persze a gazdasági válság is besegített kicsit, viszont most már elvileg nincs és még mindig sikeresek. És pontosan ez a tudatos tervezés volt az ami maitt rengetegen óriási hátrányba került velük szemben és azóta sem sok mindenkinek sikerült konkurensként megjelenni a piacon. És itt vissza is kanyarodhatunk a Ladához ami semmi ilyen tudatos tervezést nem látott, csak egy kétségbeesett modernizálása egy teljesen elavult platformnak. És itt minden fillérnek hatalmas jelentősége van. Amikor tervezték, elképzelni sem tudom, hogy az oroszok ezeket a szempontokat így megvizsgálták volna. Ezek a modellek mind mind átmeneti modellek. Nem hiszem, hogy ezeket sokáig fogják gyártani, eleve mind elavult, na meg a Renault vezetés nem fogja hagyni, hogy vagyonokat öntenek egy gyárba ami meg szórja a pénzt ki az ablakon a gazdaságtalan autókkal. Alkatrészekből is sok egyedi kell, ami megint csak az olcsóság ellen szól. Nem tudom a Vesta már milyen szempontok alapján készül, de szerintem még az is sok ilyen részt tartalmaz, bár lehet egy modernizálással azt már konszernesíteni lehet. És nem hiába nem a Renault Hungária forgalmazza ezeket az autókat itthon. Ez is azt sugallja, hogy ezeket az autókat nem szándékuk Európában forgalmazni. Nem is nagyon hallani ilyet. Ha a Solenzát annak idején nem hozták ide és nem forgalmazták, akkor miért tennének próbát egy Kalinával. Ha akartak volna jönni azt a Vestával vagy az Xray-vel megtették volna. Vesta lassan egy éve van és én még konkrétumot nem hallottam róla, hogy lesz. Furcsa nem? De érdekes lenne mondjuk ha az Autónavigátor esetleg tudna csinálni egy riportot a Renault Hungáriával. Rákérdezhetnének mi az anyavállalat szándéka, a válaszból sok mindenre lehetne következtetni. Mert ugye a Dacia esetében már fél évvel előtte lehetett tudni, hogy visszatér a márka és kb mi a Renault elképzelése.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Ennél jobban nem tudtak volna szerintem ebből kijönni. Mert mindenki tudja, hogy hozzájuk tartozik, viszont az esetleges hiányosságai miatt ami ebben a kategóriában elkerülhetetlen, nem az ő nevük fog szerepelni a médiában. Pont mint ahogyan a Red Bull-ban idén már nem Renault néven fut a motorjuk. Ha jók az eredmények mindenki tudja, kihez köthető, ha meg esetleg nem, akkor nem az ő nevük fog megjelenni. De a VW is pontosan ugyanezért hagyta meg a Skoda nevet és egyáltalán nem gondolom, hogy ők égették volna magukat azokkal az autókkal. Sőt nekik még az a lehetőségük akkor, hogy a Seatot használják és mégis maradt a Skoda név. Az is lehet, hogy azokban az országokban ahol ezek a gyárak működnek van valamennyi részesedése az államnak és emiatt maradtak meg mind. Ki tudja milyen üzletet kötnek ilyenkor, lehet ez egy feltétel volt, hogy a márkanévnek fent kell maradni. Egyébként szerintem mindkét márkanéven forgalmazott autók jók, mindkét gyártó csak büszke lehet rájuk. (Bár a Skoda egy kicsit azért drágább kategóriában indul, amit szerintem a VW egy kicsit elrontott mert ugyan pont az ő ötletük volt ez a budget márka elgondolás, pont nekik nem sikerült annyira. A VW, Seat, Skoda közt alig van eltérés. Én a helyükben a Skodát hagytam volna olcsóbbnak, főleg mert mióta a Logan megjelent folyton azt hallani, hogy ők is szeretnének olcsó autót.)

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Mert szerinted égeti magát vele? Annyira égő dolog eladni annyi autót amennyit nem tudnak legyártani? Nem hinném, hogy erre még csak gondoltak is volna. Budget márka, ennyi. Saját néven nem akart ebben a szegmensben megjelenni, hogy ne azzal társítsák elsődlegesen az anyavállalatot.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Még egy dolog a Dákó témához.
    Azért az is esélyes hogy a Renault nem akarta égetni magát a Renault névvel európában ezért lett a budget neve Dacia.
    Nemlehet?

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Bár lehet azért nyomták el őket és lehetetlenítették el mert pontosan a Samarának nem akartak ellenfelet. Kinézem az oroszokból. Pedig a Skoda képes lett volna rá ellenben velük….. Ismerjük a Samara történelmét.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Én a Skodát azért becsülöm a keleti blokkban mert önerőből, a meglehetősen szegény lehetőségek mellett azért sajátot alkottak. És a Favorit nem is lett volna rossz, ha akkor ki tudnak vele jönni amikor tervezték. A 120-as helyett ők már valami hasonló orrmotoros autót szerettek volna csak nem engedték nekik és én úgy tudom az egész projekt a 70-es évek elejéig vezethető vissza. Ha 80-ban kijönnek vele az akkor egy elég jó autó lett volna azért.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Én komolyan mondom nem tudom, hogy ez a Lada “sikertörténet” meddig fog itthon tartani, szerintem a Renault-nak semmilyen európai terve nincs a márkával. Egyszerűen nincs értelme két olcsó autót forgalmazni ugyanannak a célközönségnek, ami ráadásul még drágább is mint a másik amit itt helyben gyártanak és mellesleg pont így is terveztek a kezdetektől fogva. Ez a helyzet ami itt kialakult szerintem még ez előző vezetés próbálkozásának az eredménye, amivel valutához akartak jutni a gazdasági szankciókkal sújtott egyre sorvadó orosz piac mellett, hogy mentsék ami menthető.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    A Favorit lényegében még cseh fejlesztés volt, ami a rendszerváltáskori szocialista autók között azért messze a legvállalhatóbb volt. Igazából ennek a modellnek köszönhetik a csehek, hogy ma is létezik a Skoda.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Nem tudom, hogy akkor volt-e akkora a szakadék mint itt. A Feliciat ezért jól átfaragták és egy egész normális autót csináltak belőle. Ugyanez volt kb a Dacianal a Solenza amit itt nem lehetett kapni.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    [i]Azt ne mond hogy ok nelkul. :)[/i]

    Mondjuk abban az időben is csak a bugris megmondóemberek gondolták úgy, hogy bármi párhuzam van a farmotoros Skodák és az új Felícia között a néven és a gyártás helyén kívül. 🙂

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Ha visszaemlékeztek eleinte a Skodára is pontosan ilyeneket mondogattak itthon, csak ott azért hamarabb lecsengett a dolog. Itt nagyobb a történelmi ellenszenv vagy mi.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Azért mert az orosz piac annyira simán el lehet adni úgy is. Ott nem jelent nekik problémát, hogy az anyavállalat jele van az elején. De mondjuk Európában ez nem lett volna szerintem sem jó ötlet. Pontosan úgy mint a Skoda esetében.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Ez az, hogy nyugatra sosen jutott el. Nem volt sem + sem – tapasztalatu rola.
    Miert ne vezettek volna be. De akkor miert Renault az Oroszoknal? Ghoson otlete?

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Nyugaton sehogy sem csengett a Dacia név, ugyanis ismeretlen volt.
    Egyébként a legnagyobb Dacia-gyár már Marokkóban van, nem is Pitestiben. 🙂 A Lodgyt és a Dokkert Romániában ha jól tudom, nem is gyártják.
    Felesleges ez a belemagyarázás. a Renault-nak adva volt egy név, ami alatt be tudta vezetni a “jóárasított” márkáját Európában. Semmi több.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Afrikában is van gyár. Tök mindegy ki megy oda dolgozni, olyan folyamatok vannak ma már, hogy egy közepesen betanított majom is hiba nélkül el tudja végezni.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Ott tojnak rá mi van ráírva, meg eleve nem is ismerték előtte. Ők már az elmúlt 10 év tapasztalatát veszik figyelembe ami meg elég pozitív.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Nem ebből kell ideológiát gyártani meg következtetéseket levonni, majd utána dönteni, hogy hol gyártották. Aki olcsón akar új autót venni túl sok lehetősége nincs, hogy ezeket az elméleteket figyelembe véve döntsön. Egyébként biztosan létezik ilyen ember, nekem ezt mi sem tükrözi jobban annál, hogy 1000 Ladát eladtak. Ez pontosan a fordítottja a Dacia bevezetésének. Itt pozitív emlékekkel meg fellángolással indult az egész aztán idővel szerintem ez a kedv a tapasztalatokat követően igen csak csökkenni fog. Kíváncsi leszek mi lesz mondjuk 3 év múlva.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Nem kellett volna kitalalni egy uj nevet, ott a Renault, de kitalahattak volna ujat is.
    Azt ne mond hogy nyugaton elterjedt jol csengo nev volt a Dacia.
    De abba is gondoljatok bele hogy amikor a roman gyari melos bemegy dolgozni azert az megiscsak jelenthet nekik valami.
    De persze lehet tevedek es en vagyok a helikopter.
    Ennek ellenere ne fogom veresre koptatni az ujjaimat.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    És ha esetleg bevezetnek egy új nevet akkor sem gyártották volna máshol, akkor meg azon lovagoltak volna az emberek, hogy ott gyártják. Pontosan ahogyan tették azt korábban a török összeszerelésű modellekkel is, amik igazából tök ugyanolyanok voltak mint a többi amit nem ott raktak össze.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Szerintem baromira nem érdekelte őket a történelmi belemagyarázás amikor döntöttek, hogy megtartják. Tudták, hogy egy ugyanolyan olcsó márkát akarnak mint ahogy azt a VW is tette először a Seat esetében majd a Skodával. Egyszerűen differenciálni szerették volna a gyár többi termékétől. És ha már megvettek egy gyártót, ami mellesleg szegről végről az ő fennhatóságuk alatt született 30 évvel azelőtt, miért ne hagyhatták volna meg a márkanevet. Miért kellett volna kitalálni egy újat.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Ez az elnevezés név szerintem az egész világon csak itt nálunk jelent ekkora problémát vagy nevezzük előítéletnek. A világon mindenhol máshol erre nagy ívben tesznek a vásárlók. És hát mi meg nem vagyunk akkora piaci szereplők, hogy a kedvünkért itt más néven forgalmazzák. De igazából baromira mindegy mi van ráírva, azt kell nézni mit kap az ember a pénzéért.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    [b]Ezert lett Dacia hogy adjanak remenyt a romanoknak, vagy hivd ahogy akarod, egy jobb jovore.[/b]

    Azért megmosolyogtató az a naivság, hogy egyesek azt hiszik, egy profitorientált multinacionális autógyártó azért fektet be euró-százmilliókat egy ország autógyárába, hogy annak az országnak jó legyen. 🙂
    De ha már itt tartunk, a Dacia annyira román, mint amennyire az esztergomi Suzukik magyarok, vagy még annyira sem.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Zold, neked nem akarom magyarazni, mert te a TTIP szerlemese vagy.
    Csak Annyit hogy a Nato ameikai vezetesu, amerika fizet bele a legtobbet az osszes szovetseges kozul ezert az van amit ok mondanak.
    Most a Fekete tengerre epitenek katonai kiotot, amiota a torokokkel nincsenek joban.
    Igy jon ossze a dollar a Nato-val. De te sem akarod meglatni azt ami nem erdeked.
    Ezt mar sokszor bizonyitottad, de hagyjuk.
    Ezert lett Dacia hogy adjanak remenyt a romanoknak, vagy hivd ahogy akarod, egy jobb jovore.
    Vidi500-nak:
    Ugyan mar a romanok nem ilyen kovetkezetesek. Mindent favorizalnak ami roman es mindent utalnak ami magyar. Orszaghatarokat leszamitva. Ha nem is mind de a legtobbje. De hagyjuk a politikat.
    Szidjuk az orosz termeket mert szar.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    A supernova és a solenza már Renault termék volt. A solenzat csak azért csinálták, hogy előkészítsék és lepróbálják a gyárat a logan gyártásához.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Jó viszonyban vannak, de a Franciák fő érdekszférája nem Románia. Nyilván ha már ide kell jönni, akkor kézenfekvő volt nekik Románia, nemcsak a műszaki alapok de a nyelvi és kultúrális kapcsok miatt is.

    Abban igazad van, hogy a Logan elég jól passzol a nem túl igényes Dacia formanyelvbe (pl Solenza).

    A Logan azért lett sikereks mert nem egyszerűen egy xar autót akartak, hanem egy kelet európai igénytelen fapados de nem elavult autót (modern alapokon). A Lada nem ilyen, ne tévesszük össze a két márkát. Amire ezt építették az annyira öreg, hogy pont a legfontosabb fejlesztések (pl NCAP igények) előtt készült el.

    Ghosn egyébként meglehetősen korrektül bánik a felvásárolt márkákkal, szerintem eddig mindegyik márka jól járt vele…

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    A franciák és a románok köztudottan jó viszonyban vannak egymással. Nem véletlen ám az sem, hogy szinte az egész román autóipar a tőlük vásárolt licenszekre épült. Emellett pedig a Renault olcsóautó-márkát akart alapítani a 2000-es évek elején, és kézenfekvő volt, hogy a Dacia fog ebben a szerepkörben tetszelegni: ott volt már hosszú ideje a Nova-Supernova-Solenza vonal, amit csak tovább kellett vinni, és ezeket egymás mellé állítva egész jól beleillik a sorba a Logan. Aztán sorban jött a többi Dacia-modell.

    Lehetett volna ezt nyilván úgy is csinálni, mint a Fiat: bekebelezte a Zastavát/Yugót, és a márkanevet süllyesztőbe dobta(amit egyébként nagyon sajnálok).

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Most komolyan eladtak 1000 db-ot ebből a szarból? Ez az autó a felét sem éri mert igénytelen ócska fos! Tényleg azért veszik az idősebbek mert nekik a lada szó még jelent valamit. Ezek az emberek miért nem néznek utána hogy mit vesznek? Szerintem ennél elavultabb autó nem is létezik az európai piacon! Gratulálok az összes vevőnek!

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    [i]“Lehet azért tartották meg a Dacia nevet hogy a Románok büszkék lehessenek”.[/i]
    Arra nem lehetnek büszkék a románok, mert a Dacia a római kori elnevezése Erdélynek. Erdély viszont az 1000 éves Magyarország területe volt egészen 1920-ig.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Egymásra dobált szavak aminek nincs értelmük együtt. befektetett dolcsi NATO projekt mivaaa?
    Miért kellene a franciáknak a román büszkeséget táplálni?

    Nincs semmi értelme annak amit írtál…

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Lehet azért tartották meg a Dacia nevet hogy a Románok büszkék lehessenek. Ömlik oda a dollár meg a korrupciót is felszámolják hogy ne lopják el a befektetett dolcsikat a nato projektből. Ehhez jól jön egy kis országimidzs építés hogy befogják a szájukat vele.
    Igen simán lehet benne politika is.
    Hisz nem a régi jólcsengő név vagy minőség miatt hozták vissza.
    Aro, Dákó…

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Hát az mondjuk tény, hogy ahhoz mérhető bukta, mint hogy itthon Dacia névvel kell itthon forgalmazni a Renault egyik olcsó márkáját kb. csak az a beszított ötlet, hogy a népnek tetszeni fog a Windows Phone tile design-ja…

    Nem tudom, hogy nem volt senki a RN Hun-nál, aki szólt volna, hogy ha már oroszoknál/Ázsiában mehetnek a Dacia-k Renault/Nissan néven, akkor menjenek itt is úgy. Vagy ne adj Isten valami feltámasztott néven, pl. Datsun? Kapásból háromszoroznák a forgalmat…

    Egyébként mellékzönge, de tényleg annyira vacakok az orosz fejlesztések, amik a mostani Ladákban vannak, hogy a Renault is kidobja az összeset és kapják meg szépen a Dacia alapokat a Ladák.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Tanyára kijárós autónak teljesen jó (felesleges a 4×4 meg a terepjáró az esetek 90%-ban), futóművet se félteném, nem úgy mint a multilinket most. Manuálissal meg biztos nem eszik ennyit.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Az itteni vitát, és az előző Lada cikket alapul véve a 13-14 liter/100 km-es fogyasztás igen meglepő. A családban volt 1988-2005-ig Lada Samara, aminek 8 liternél nem volt magasabb az átlagfogyasztása. Más gondok voltak vele, pl. szétrohadt – karosszériázás, hátsó világítás bizonytalansága, stb. 3 milliót nem adnék egy újért, megtoldanám 700 e-el, és vennék egy új Honda Jazz-t. 🙂 Persze még a jelenlegi is előreláthatóan igen sok km-t lesz képes elmenni, problémamentesen. 🙂

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Ezentúl majd remélem, megtanulod, hogy tényekkel nem megyünk szembe. Vagy elfogadod, öcsém, hogy a Lada sokaknak igenis vonzó a hátrányai ellenére is – ha meg nem tudod elfogadni, intézd el, hogy menjen csődbe, töröljék el a Föld színéről, majd hintsék be sóval a helyét. Látom, újabban istent játszol, tehát rutinfeladat lenne, nem igaz?:)))

    “Nekem nem fáj, de nem értem hogyan tudják egyáltalán megvenni mindazok tudatában, hogy ennyi pénzt kiadnak ezért, amikor közel ugyanannyiért sokkal többet kaphatnának érte.”

    Nem kell szépíteni a dolgokat. Konkrétan azt írtad, hogy aki új Ladát vesz, az h***e. Pont.

    Értetlenül állsz te minden előtt, b+, ami autóval kapcsolatos…

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    És meglehetősen fogalomzavarban vagy, mert az alacsony igényszint, és az, hogy mindezt 3 millióért adják az nem igazán frankó. Nekem nem fáj, de nem értem hogyan tudják egyáltalán megvenni mindazok tudatában, hogy ennyi pénzt kiadnak ezért, amikor közel ugyanannyiért sokkal többet kaphatnának érte. Értetlenül állok a kommunista nosztalgia elsöprő ereje előtt……..

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    A kommentek száma meg az értetlenségi szinteddel egyenesen arányos. Minél több demagóg marhaságot hordasz össze annál több kommentet fogsz rá kapni. Szóval ha abbahagyod most az egyébként tök felesleges karatét akkor nem is kapsz rá választ.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Tucika, én egy sokkal rövidebb olvasmányt ajánlok neked – a lentebbi kommentjeimet. Talán meg tudsz bírkózni vele. MIÉRT NEM FOGOD MÁR FEL, HOGY MINDEN EMBER MÁS IGÉNYSZINTTEL RENDELKEZIK ÉS A MELLÉKELT ÁBRA SZERINT SOKAKNAK MEGFELELNEK AZ ÚJ LADÁK!? MIÉRT FÁJ EZ NEKED!? Már megint azon megy a vita, hogy elbeszélünk egymás mellett… Valami istentelenül h***e alak vagy, b+…

    Na, erre hány kommenttel válaszolsz majd? Tizenkettővel?:))) Sötét alak. Brrrr…

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Roméró, a te mai olvasmányod a Kalina teszt. Ott legyél ilyen szorgalmas. Ezt nem csak én állítom, hogy ezek nem jó autók, csak te ezt nem veszed észre. Ezt rajtad kívül aki látott már rendes autót mindenki elavult meglehetősen drága autónak tartja.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Egyelőre csak szeretné a Renault, hogy a 15 évvel ezelőtti autóinak színvonalát hozná a Lada.
    Azért ezek az autók nem a XXI. századot testesítik meg, hiába tettek bele a felszereltebb modellekbe érintőképernyős rádiót. 🙂

    Ettől függetlenül úgy néz ki, van egy nosztalgiára fogékony réteg, aki veszi ezeket. Hozzáteszem, én 50 évnél fiatalabbat nem nagyon láttam még új Ladában. Ez sokkal inkább valami perverz nosztalgia, mint amikor a volt munkásőrök visszasírják Kádárt, mert akkor minden jobb volt. Mert tudod, az idő kellő távlatból mindent megszépít…

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    “…ezek továbbra sem jó autók.”

    [b]Szerinted nem[/b], mások szerint viszont megérik a pénzüket. Egy jó 15 évvel ezelőtt a Renault autói sem értek egy kalap sz**t sem, mégis sokan megvették őket. Jó lenne, ha befejeznéd végre azt a bődületesen h***e szokásodat, hogy mások pénztárcájában turkálsz és másokra erőlteted a te igényszintedet. Hadd legyen meg mindenkinek a saját döntése, hogy mire költi a pénzét.

    Itt nem arról van szó, hogy jó vagy nem jó, hanem arról, hogy minden embernek mások az igényei, és sokaknál ezek találkoznak az új Ladák által kínált “csomaggal”, és a cikk szerint – hála Istennek – sok üzlet meg is köttetik. Szívből örülök ennek – ezt csak azért írom, hogy örülj, Tucika:)))

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Xarra is sok légy repül, attól még nem jó.

    Akadnak rossz autók, de ez új liga, senki sem meri józan ésszel ajánlani csak az olyan elborult billentyűzethuszárok akik sosem láttak még autót közelről de szeretnek elméleteket gyártani.

    Milyen vasról hadoválsz itt össze vissza?
    Olvasni sem vagy hajlandó csak az észt osztani… Nézd meg a Lada tesztet alább.

    Ez egy akkora szívás mint a régi svájci frankhiteles Stift, csak itt bank helyett az orosz cégre csatolod magad…

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Persze persze Roméró. Apropó Kalina tesztet képes voltál elolvasni és értelmezni? Ettől, hogy 1000 ember így választott ezek továbbra sem jó autók.

  • 2017.10.28. at 00:25
    Permalink

    Tucatka már biztos földhözvágta a monitorját:)))

    Ezek nagyon jó hírek, és igazából semmi meglepő nincs benne. Magyarország kötődik a Lada márkához, és emiatt nem is vagyunk hajlandóak “elengedni a kezét”. Tegnap volt egy kisebb autós kiruccanásom(Bács-Kiskun), és először láttam Granta Liftback-et, továbbá láttam egy Kalinát, és 2 db Kalina kombit. Mind a 4 esetet nagy, kövér “:)”-val nyugtáztam. Mi lesz itt, ha megjön a Vesta, kérem szépen?:)

    Ahogy Winkler Robi is mondta egyszer:”Annyira jó egy Lada-kilincset meghúzván bejutni bárhova, hogy ahhoz fogható érzés nem nagyon van.” Ez így igaz. Igazi uralni való orosz vasak egy elpuhult világban, mégis megtalálják a vevőiket.

Vélemény, hozzászólás?