Burkoltan céloz az új GS-re a Lexus

Sejtelmes előzetesen a Lexus GS utódja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két hét múlva esedékes az új Lexus GS bemutatója, de a japánok már megkezdték a hangulatkeltést.


Láttuk már tanulmányként és teszt közben a pályán készített kémfotón, de ez az első hivatalos részlet, amit a gyártó Lexus adott ki az új GS limuzinról.
Már csak két hét, és augusztus 18-án, helyi idő szerint négy óra tizenöt perckor a cég képviselői lerántják a leplet az újdonságról, mégpedig a kaliforniai Pebble Beach Concours d’Elegance során.
Azt eddig is tudtuk, hogy az autó előfutára az idei New York-i Autószalonon bemutatott Lexus LF-Gh tanulmány volt, és ez a sötétített képen átsejlő hűtőrács láttán egyértelmű is. Az GS utódjának végső megjelenése azért is lényeges, mert a továbbiakban a következő Lexusok formatervét tekintve ez a modell lesz irányadó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?