Sergio Marchionne megmondta: az Alfa nem eladó!
416 millió dollárt bukik a FIAT az Alfa Romeón. Évente.
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A FIAT-vezér célja, hogy két év múlva 300 ezer Alfa Romeo találjon gazdára világszerte.
Hogy kicsoda Frank, azt most inkább ne feszegessük, a lényeg, hogy amit mondott, az sajnos teljes mértékben igaz az Alfa Romeóra, amelyhez most maximum szerelemből ragaszkodhat a márkatulajdonos FIAT, mert nem hogy nyereség, de eladott autó is alig akad a milánóiak háza táján. De mi lesz akkor, ha a kergetett fehér pillangó elrepül, és a Sergio Marchionne vezette társaság felébred a bódulatból, rádöbbenve, hogy éves szinten 416 millió dollárra rúgott az egyoldalú szerelem finanszírozása – jelenleg ugyanis ennyit bukik a FIAT az Alfán, éves szinten. Nem véletlen, hogy a Volkswagen érdekeltségbe tartozó Ferdinand Piëch folyamatosan nyomja Marchionne ajtaján a csengőt, lévén a németek szívesen megvennék, és persze a saját képükre formálnák a patinás olasz márkát, mert úgy tűnik, az éppen az Alfa piaci kigolyózásához felvásárolt SEAT nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Persze, ha azt nézzük, hogy a Lamborghini sem fordult ki önmagából az Audi fennhatóság ellenére, akkor talán az Alfa Romeónak sem haragoznának.
Hiába a tradíció, a történelem, ha nem jönnek a várt piaci eredmények, akkor a 159-es utód Giulia is pillanatok alatt a múlt része lehet...
Úgy látszik, Marchionne mostanra unta meg a szakmában igencsak dörzsöltnek számító Piëch berregését, mert nyilatkozatot tett, miszerint az Alfa nem eladó! Azt már mi tesszük hozzá, hogy egyelőre. Igen, bajok vannak, ezt a vak is látja, ha másból nem, akkor az idei eladási statisztikából, amely az első 9 kilenc hónapra vetítve 80 ezer autót jelent. Összesen, ez pedig édeskevés – hogy finoman és kulturáltan fogalmazzunk. Az olaszok azt mondják, bár a Chrysler megvétele még a FIAT anyagi hátterével sem számított kis falatnak, az Alfa Romeo kap egy utolsó esélyt, hogy lábra álljon, mert a FIAT-csoportnak igenis szüksége van erre a márkanévre, mint prémium termékre. Marchionne tervei szerint az amerikai piacra való visszatérés sokat lendíthet a gyár sorsán, és őszintén reméli, hogy igazat beszélnek a mindentudó elemzők, akik szerint 2013-ra elérhető cél a 300 ezer értékesített Alfa, egy év múlva pedig a félmilliós határ sem lehetetlen. Ha nem jönnek az eredmények, és az Alfa Romeo évek múlva is bukdácsol, akkor két dolgot lehet elképzelni: vagy tényleg jön a Volkswagen, és kilóra felvásárol, vagy a büszke FIAT lehúzza a rolót Milánóban.
A hírt szerkesztette: Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
VW Polo R WRC Street Edition
Jövőre debütál a ralielitben a Volkswagen, nem meglepő hát, hogy utcai izom-Polo is jön mint WRC-imitátor. Csekély 220 lóerős turbómotorral.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
ALFA ROMEO tesztek
Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt
Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.
Alfa Romeo GT teszt
Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.
Alfa Romeo 159 teszt
A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.
Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155
Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.
Alfa Brera 2.4 JTDM
Dízelmotorral teszteltük az egyre inkább magára találó milánói márka csúcs-sportkocsiját.
Még több ALFA ROMEO tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Miért érdemes használni az irányjelzőt?
- Új belépőmodellel gazdagodik az Alfa Giulietta kínálata
- Bertone Nuccio: születésnapi szupertanulmány
- Jégre vitték az Alfa Giuliettát
- Modern Alfa Romeo Giulia Franciaországból
- Gömbfej-javítás
- Scania Citywide autóbuszcsalád
- Mátyásföld kincsei: Ikarus 55 és 66
- Szupererős turbómotor az Alfa Romeótól
- Különleges magyar járművek
Használtautó.hu
|
Ár: 6.899.000 Ft Évjárat: 2010 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 5.480.000 Ft Évjárat: 2011 / 2 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 6.530.000 Ft Évjárat: 2011 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |






















Hozzászólások (2 db)
Isten őrizz,hogy átmaszkírozott kifutó szériás VW Polok legyenek a jövő Alfái.Ezzel elveszne a Cuore Sportivo.
Az igaz! Nem lenne jó ha végelenne az Alfának. Láthatjuk a Seat-al is mit művelnek :S
Az új VW motorok nem jók, szerintem nekik csak a motor kéne, semmi más. A Suzukiban is Fiat motor van, ami nagyon megbízható, gondolom ezért is vásásrolt a VW 20%-ot a Suzukiból. De azzal nem jutottak semmire, gondolom nem kaptak elég infót stb, így most közvetlen az Alfára mennek rá :S
Csináljanak maguk motort :)
Isten őrizz,hogy átmaszkírozott kifutó szériás VW Polok legyenek a jövő Alfái.Ezzel elveszne a Cuore Sportivo.