Frankfurt 2011: egyszerűségével hódít a Skoda MissionL

Skoda MissionL: sortüzet nyit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Modelloffenzívát ígér a Skoda. A sortüzet a MissionL tanulmány szériaváltozata nyitja még ebben az évben.


2018-ra évi 1,5 millió jármű gyártását tervezi a Skoda, amely közel a duplája jelenlegi kapacitásának, így a hőn áhított cél érdekében komoly változtatásokat eszközölnek a csehek. A modellkínálat nem csak teljes formai megújuláson megy keresztül, de számottevő mértékben ki is szélesedik majd. E folyamat első - talán legfontosabbnak is nevezhető - állomásának lehetnek tanúi a Frankfurti Autószalon látogatói, ahol bemutatkozott a MissionL Concept. Mint azt Prof. Dr. h.c. Winfried Vahland, a Skoda igazgatótanácsának elnöke elmondta, a Fabia és az Octavia közé szánt kompakt limuzin ugyan tanulmány, ám rendkívül közeli rokonságban áll a jövőbeni szériaváltozattal, olyannyira, hogy még ebben az évben, Indiában debütál az autó, és jövőre már Európába, Oroszországba és Kínába is megérkezik.
A MissionL tehát a jövőbeni új modellsorozatok számos elemét felsorakoztatja. A limuzinnak tűnő, de valójában az Octaviához hasonlóan ötajtós típus kompakt, németesen precíz formavilága a márka új formai nyelvezetének jegyében született, és egyértelműen a genfi VisionD génjeit örökölte. Hűtőrácsát a márkára jellemzően függőleges lamellák alkotják, az időközben felfrissített embléma pedig már nem a krómkeretes hűtőmaszkon, hanem - a gyár szerint önbizalmat sugárzóan - a motorházfedél harmonikusan lekerekített első peremén tűnik fel. Az erőteljesen domborodó sárvédők, valamint a 18 colos könnyűfém kerekek határozott kiállást kölcsönöznek a 4,5 méter hosszú Skoda MissionL számára, amelynek a valódi neve egyelőre titok, de a bennfentesek szerint jó eséllyel a Felicia, netán a Rapid is nyerő lehet, a régi idők emlékére.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?