Íme, itt a csehek új szabadidő-autója, a VisionS Study

Skoda VisionS Study - gyári rajzokon az új SUV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Genfi Autószalonra elkészíti új szabadidő-autójának tanulmányát a Skoda, de a VisionS Study már most látható a gyári rajzokon.


Három üléssoros, 4,7 méter hosszú szabadidő-autót tervez a Skoda, az egyelőre VisionS Study névre hallgató koncepciómodell a március első napján nyíló Genfi Autószalonon már látható is lesz, gyári skicceit pedig már most láthatjuk.
Az újdonság a két évvel ezelőtt megismert, gyakorlatilag a Superbet előre vetítő VisionC vonalait viszi a szabadidő-autók világába, a 4,7 méteres hosszhoz igen jelentős, 1,91 méteres szélességet társít, magassága 1,68 méter, három üléssora pedig 6, kivétel nélkül kényelmes ülést ígér. Ennek ellenére könnyedén lehet, hogy a szériamodell majd a szegmensben megszokott hétüléses lesz.
Hirdetés

A Yetinél csaknem fél méterrel hosszabb SUV a márkától ma megszokottan éles vonalakkal rajzolt, ügyesen játszik a fénytöréssel és az árnyékokkal. Gépházteteje plasztik, fényszórói hátsó lámpáihoz hasonlóan LED-esek. Oldalról meghatározó az erőteljes, emelkedő vállvonal és a spoilerben végződő lejtő tető, ami álló helyzetben is dinamikus megjelenést hivatott adni. Hátul a két, egy-egy oldalra tett kipufogóvég mellett diffúzor is hozzátesz a megjelenéshez, a lámpák pedig hiába szokatlanul alacsonyak, ígérik a márkától megszokott C-betűket. A hajtásláncról egyelőre semmi információt nem tudunk, de nagyjából kitalálható, hogy a konszern TSI benzinesei és TDI dízelei szerepelnek majd, alapáron front, felárért Haldex kuplungos összkerékhajtással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:40
    Permalink

    …nekem egy pillanatra a Suzuki uj Vitaraja ugrott be, az is van ehhez nagyon hasonlo szinben, persze inkabb csak a szin miatt asszocialtam arra.
    A legtöbb VW rokonnak eles vonalai vannak, viszont azt, hogy hogyan ne valtoztassunk valami kinezeten, de megis ujuljon meg, azt szerintem nagyon jol müvelik a VW konszernnel. Elismeresem.

  • 2017.10.28. at 08:40
    Permalink

    “Éles vonalak”

    A legtöbb német autó jellemzője – ritkán olvasunk velük kapcsolatban olyat, hogy “játékos”, “fantáziadús” vagy “extrém”:)

    A Seat is készül kihozni egy ilyen típusú SUV-ot – valószínűleg ugyanez az autó lesz, kissé “seatosítva”. Korábban volt egy prototípus stádiumban megrekedt autójuk, a Tribu, de igazi crossoverük még nem volt – be kellett érnünk az Altea Freetrack-kel. A Skoda szekere jól fut, de én bízom benne, hogy a Seat is magára talál – nem ártana egy kicsit több spanyol fűszer az autóikba, mert teljesen elnémetesedtek az utóbbi években.

Vélemény, hozzászólás?