Gyurta és Michelisz is Honda Civic Type R-t kapott

Sportautóval járhat mostantól hazánk két sikeres sportolója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gyurta Dániel úszó bajnokunk és Michelisz Norbert, túraautó privát világbajnok átvehette vadonatúj Honda Civic Type R-jét.


A Honda a napokban adta át hazánk két sikeres sportemberének azt a Honda Civic Type R-t, amely idén mutatkozott be a piacon, és amit már mi is tesztelhettünk. A japánok utcai versenygépe a németországi Nordschleifén minden idők eddigi legjobb elsőkerékhajtású autójának számít a futott köridőt illetően. Mind Gyurta Dániel, mind Michelisz Norbert olyan sportemberek, akik nemcsak a medencében és a versenypályán nyújtanak kiemelkedő teljesítményt, hanem az élet útjain is. Eredményeik – olimpiai- és világbajnoki győzelmek, világcsúcsok és futamgyőzelmek – önmagukért beszélnek.

A két világhírű sportembernek nem lesz idegen a Honda Civic Type R ereje és az általa szolgáltatott élmény. Mindketten megtapasztalták már, hogy milyen egy igazi versenypályán száguldani vele. Természetesen azzal is tisztában vannak, hogy a közutak nem versenypályák!

Michelisz Norbi az alábbiakat jegyezte meg: "A nyári, nemzetközi sajtóbemutató alkalmával vezettem először az új Civic Type R-t, és ugyanettől a pillanattól kezdve alig vártam, hogy használatba vehessem a saját, utcai modellemet. A Honda magyarországi képviseletének köszönhetően aztán eljött ez a pillanat is, amit ezúton nagyon köszönök. Remélem, hogy a feleségemnek, Johannának is hasonlóan tetszik majd az autó, ugyanis ha időt szeretne tölteni velem a következő hetekben, akkor azt valószínűleg csak az utasoldali ülésben tudja majd megtenni! :)"
Hirdetés
Gyurta Dániel így vélekedett: "A Honda a legrégebbi támogatóm, 2008 óta töretlenül segítik felkészülésemet. Ezidő alatt nagy rajongója lettem a márkának, így nagyon vártam már a Type R érkezését. Nyáron volt alkalmam kipróbálni a modellt, így egyértelműen állíthatom, ez az autó mind teljesítményben, mind megjelenésében olyat nyújt, ami minden nap örömteli mosolyt csal majd az arcomra. Az autó annyira különleges, hogy már az első próba alkalmával jöttek az elismerő visszajelzések: integetések, dudálások és a felfelé tartott hüvelykujjak. Az átvétele is külön élményt jelentett, hiszen Norbival jól ismerjük egymást, régóta figyelemmel kísérem pályafutását, így az általában nehézkes fotózás most könnyedebben ment, és még jobb hangulatban telt. Örülök, hogy a Honda családhoz tartozhatok én is! "
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 10:42
    Permalink

    korosys….én is szoktam kelni akkor,de nem úszni,hanem dolgozni. ami azért szükségesebb,mint úszni. gondoljon bele,ha mindenki úszni menne…teheti ezt,nem arról van szó,hogy nekem ettÅ‘l,jobb,rosszabb. nem az. de azért,hogy úszik,nehogy már nemzeti hÅ‘s legyen.
    ezt az akárhány mp-es “fejlÅ‘dési” kényszert az emberek hozzák létre maguknak. ha a legjobb is úszásban,akkor mi van?? érti már? azzal nem csinál semmit,hogy úszik. az csak önmagában egy sport. hasznos,de nem teremt vele semmit.
    én nem vagyok a legjobb a világon,gondolom ön sem. nem is célom ez. és nem is fogok senkit sztárolni,mert úszik,labdát dobál,vagy rúg. nincs személyes bajom egyikkel sem. de nem is éljenzem őket. ők se törődnek velem.nem is várom ezt.
    értem azt is,hogy a honda támogatja. és nem keverem össze. de gondolom a hondákat se az úszók állítják elÅ‘. és nem az úszókhoz viszik szervizbe. úszni meg dolgozni…nem mindegy,melyikre van szükség!?

  • 2017.10.28. at 10:42
    Permalink

    76 —- “nem állít elÅ‘ semmit… csak úszik” érdekes Ön biztos nem kell fel hajnali 5 kor hogy ott legyen a medencében utána, ha nem akarna, akkor is keményen kell edzeni, úszni, megfelelni az újabb és újabb tized másodperces fejlÅ‘dési kényszernek és ennek sosincs vége…érti? Nem hiszem. Akármit is dolgozik, semmi különleges nem lehet. Az úszó a világ legjobbika a maga számában ahogy Norbi is. Ön miben a legjobb a világon?

  • 2017.10.28. at 10:42
    Permalink

    Értjük mi hogy miről beszélsz. De te nem érted azt hogy őt a Honda támogatja, egy vállalat, neked ettől se jobb se rosszabb nem lesz. Ezt nem adófizetői pénzből kapja. Ne keverd össze.

  • 2017.10.28. at 10:42
    Permalink

    sokkal többet állít elő?? akkor majd ha tankolni akarsz,vagy elromlik valamid,menjél hozzá. és mi olyat állít elő az úszással,amit te használni tudsz?? mit érünk az ország imázzsal?? és szerinted a dolgozó embereknek mit számít,hogy ő úszik? ő mennyire büszke terád,amiért dolgozol? érdekli a sorsod?
    lehetsz rá büszke,de nem érsz vele semmit. ő nem törődik veled. félre értés ne essen,nincs bajom a sráccal,de nehogy már ismeretlenül sztárolni kelljen bárkit,mert úszik,vagy focizik vagy éppen sorozatokban szerepel. Sikeres sportoló,örüljön neki,inkább az legyen,mint bűnöző.
    ez ok! nem is kell szégyenkeznie. ezt nem írtam.
    Amit az elÅ‘zÅ‘ hozzászóló írt a balfék csürhérÅ‘l,nos Å‘ket se sztárolom semennyire. miért is kellene? csak azt unom már,hogy állandóan azt kell ismerni,sztárolni,aki sportoló,énekes,színész….mintha olyan Å‘rületes fontos dolgot tennének azzal. mi a fontosabb? úszni vagy utat építeni? foci vagy bolti dolgozók munkája? az országimázson nem lehet menni és megenni sem. és a focitól se lesz kaja,meg üzemanyag. szóval érted már??

  • 2017.10.28. at 10:42
    Permalink

    Persze nem allit elo semmi kezzel foghato termeket, o ennel sokkal tobbet allit elo. Pozitiv orszagimazst! Nemzetkozi szinten. Egy sieres sportolo. Ez szamit az egesz orszagnak, mindenki buszke lehet ra. Persze nem muszaly, de egy sikeres sportolot minek ekezni, feltekenyek vagyunk hogy o sikeres valamiben? Nehogy mar o szegyenkezzen!

  • 2017.10.28. at 10:42
    Permalink

    Szerintem az épp elég amit eddig felmutatott.
    Nem kell előállítania semmit!
    Büszkék lehetünk rá, mert kiemelkedő teljesítményt nyújt a hazai és nemzetközi versenyeken, arról nem is beszélve, hogy elismerten sportszerű versenyző, amit még Fair Play díjjal is jutalmaztak.
    Százszor jobban megérdemel mindent amit kap, mint az a balfék csürhe, akit mi focistáknak hívunk és több száz milliót kapnak azért, mert kijutottak egy olyan bajnokságra, ahol az indultak még kategóriába fognak tartozni.

  • 2017.10.28. at 10:42
    Permalink

    támogatja a honda. értem,olvastam. az úszással a srác nem állít elő semmi szükségeset. én erről írtam.egy hasznos sport,és ennyi. nehogy ezért egy egész országnak rajongani kelljen érte,mert ő úszik. és akkor mi van?? mások meg dolgoznak.és előállítják az ő kajáját,lakását,autóját,az üzemanyagot,meg minden olyat,amit ő is használ.
    de ha ő úszik,azzal nem állít elő semmit. érted már? úszik és sportoló. ennyi. de ezért nem fogom sztárolni. olvastam. és értem is. csak az a gond,hogy mások félre értik,amit írok.

  • 2017.10.28. at 10:42
    Permalink

    Gondolom “elolvastad” a cikket, támogatja 2008 óta. Ezen mi olyan nem érthetÅ‘? “Nem állít vele elÅ‘ semmi szükségeset”?????? Világ-Olimpiai bajnok….. stb

Vélemény, hozzászólás?