Benzines vagy dízel? M-es BMW-ből? BMW M550d a SportVerdában

SportVerda: BMW M550d, a bömbölő

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A dízel takarékosabb, a benzines sportosabb. Lehet a kettő együtt is?

Háromliteres dízel, három turbóval, két kisebb változó geometriájúval és egy nagy fixszel, az eredmény 381 lóerő és 740 Nm, amivel a BMW M550d, azaz a BMW eddigi legerősebb és persze legdinamikusabb (természetesen soros) hathengeres dízele 4,7 másodperc alatt ér 100 km/órára. Ez önmagában - a BMW-k világában - talán nem is olyan nagy kunszt, de 6,3 l/100 km vegyes fogyasztás mellett mégiscsak sokakat elgondolkoztathat, hogy nem érdemes a 4,4 literes, százra már 4,4 másodperc alatt felérő, ám "csak" ikerturbós, 680 newtonméteres, 560 lóerős, gyárilag 9,9, a valóságban inkább 19,9 literes vegyes fogyasztású M5-öst választani. Persze, hogy más a motorhang, de a hatótáv is. A dízel amúgy magyar eredetű, a BMW - először 1983-ban megjelent - gázolajosait a magyar dízelpápának, Dr. Anisits Ferencnek köszönhetjük.
Hirdetés
És vajon milyen a BMW M550d menet közben? Nálunk még nem járt, a SportVerdánál viszont igen, technikájáról pedig a filmen szokás szerint fájdalmas poénokat elsütő Tordai István engem is faggatott. Órákat lehetne róla beszélni, annyi idő viszont szokás szerint nem volt. Azt viszont egyértelműen meg tudom mondani, hogy az M5 és az M550d, pontosabban az M550d xDrive közül nekem egyértelműen utóbbi kéne. És neked?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 04:00
    Permalink

    Bár nem volt ilyen opció a kérdés között deeee nekem inkább a Konkoly Ágnes kellene és egy 520i a különbözet 18-20 millión meg nyaralgatnék vele … 😀

    De viccet félretéve 520i is bőven sok a mai Magyar utakra főleg úgy hogy nemsokára üzembe áll a közel 500 új trafipax …

Vélemény, hozzászólás?