Jön az elektromos Suzuki Swift

Suzuki Swift Range Extender

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gyártani fogják, s hamarosan Európában is forgalmazni kezdik a Suzuki Swift Range Extendert. Harminc kilométert megy majd villannyal.


A mókás Regina/G70-en kívül a Suzuki a mi autónkból készített spórváltozattal villogott a Genfi Autószalonon: a Swift Range Extender egy konnektoros hibrid, amely tisztán elektromos üzemben 30 kilométer megtételére képes. Hívható növelt hatótávolságú elektromos autónak is, ahogy tetszik. Mint például az Év Autója-győztes Opel Ampera/Chevrolet Volt páros.
Hirdetés
A Suzuki első ízben mutatta be Európában a Swiftre épülő Range Extendert. Azóta, hogy a 2010-es Genfi Autószalonon kiállította az elődmodellből készített hibridjét, és még ugyanabban az évben flottateszteket kezdett Európában és Japánban, finomította és továbbfejlesztette a rendszert.
A 200 V-os hálózatból másfél óra alatt tölthető autó egyszeri energiafelvétellel mintegy 30 kilométert képes megtenni. Ha az akkumulátor merülni kezd, egy 658 köbcentis, háromhengeres, 75 lóerős benzinmotor gondoskodik az utánpótlásról, s nem mellesleg a továbbhaladás lehetőségéről. Az elektromos A hibrid Swiftet hamarosan bevezetik Európában. Hogy a "hamarosan" mit jelent, még nem tudjuk, miként az árral kapcsolatban sincs még hivatalos információ.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 02:42
    Permalink

    Biztosan gyártani fogják nagy tömegben. Az akkumulátorok nagy számú sorozatgyártását kellene megszervezni, hogy nagyságrendekkel lejjebb mehessen az áruk.

    A Suzuki egyébként nem gatyázik, hanem elindítja és nyomatja a sorozatgyártást, mert a nagy számokból (kis haszonnal) él meg.

    Én nagyon bízom benne. És a többi gyártóban is. Elemi érdekük ugyanis az autógyáraknak, hogy eladható autókat fejlesszenek és hozzanak forgalomba. Szerintem itt fél év leforgása alatt nagy változások beindulásának lehetünk tanúi. Vannak még kis titkos (eddig ismeretlen) gyártók, akik most fognak piacra lépni kizárólag elektromos modellekkel, új akkumulátor típusokkal. Róluk most még nem szólnak a hírek.

Vélemény, hozzászólás?