Végre megismerhetjük a Maserati Levante vonalait

Szabadalmi rajzokon bukott le a Maserati Levante

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ez nem egy gyerekeknek szánt kifestő, hanem az autót védő szabadalmi beadványhoz csatolt vázlat. Ezt szivárogtatták ki a vadiúj Levantéről.


A Masearti Levante piaci bevezetése egyre közeledik, így fordulhatott az is elő, hogy az autó levédetéséhez használt szabadalmi rajzok kikerültek az internetre. Eddig csak erősen álcázott tesztpéldányait láthattuk, de a pár grafikán felsejlő kocsi sziluettje más, mint azé. Rövidebb és meredekebb farral ez már egy igazi suv, vagy ha úgy tetszik crossover, nem pedig szedánból faragott öszvér.
Hirdetés

A forma igazodik a korábbi Kubang tanulmányhoz, de orr és farrésze jobban hasonlít az eddig megszokott Maseratikhoz. Megvan a szigonyos embléma, stimmel a lámpák fazonja és ott a négy kipufogóvég is - ahogy kell. A Levante bemutatója csak jövő januárban, a Detroiti Autószalonon lesz, de már tudni lehet, hogy 325 és 450 lóerős, turbós V6-os mellett 560 lóerős V8-as motorral fog készülni, valamint 250 és 340 lóerő közötti dízelekkel is lehet majd rendelni - a tervek szerint akár jövő évtől, de 2017-től szinte biztosan.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?