Egy sor BMW jön fronthajtással, lesz roadster is

Szaporodnak az elsőkerekes BMW-k, hat új modell jön

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A következő egyes már nem hátul fog kaparni, bővül a 2-es Active Tourer kínálata, de jönnek teljesen új BMW-k is - mind fronthajtással.


Az Auto Express riportja szerint a harmadik generációs BMW-féle Mini bemutatásával debütált UKL1 platfomra egy sor autó fog épülni a következő években. A már ötajtósként is kapható Mini mellett az elsőkerékhajtású BMW-k közül elsőként bemutatkozott kompakt egyterű, a 2-es Active Tourer is erre épül. Az ötajtós, emelt üléshelyzetű kocsiból lesz hétszemélyes kivitel, a kémfotókon látható álcázott hátsójú autó tanúsága szerint. Hosszabb lesz a hátsó ajtaja, hogy könnyebben beszállhassanak az utasok, és a farrész is méretesebb, hogy a csomagoknak is maradjon hely.
Hirdetés


Ez a családi autó és a második generációs X1-es SUV is már jövőre bemutatkozhat, az X1 sportosabb, laposabb farú verziója meg 2016-ban. Az X2 is SAV lesz, ahogy a BMW nevezi a már két méretben kapható (X4 és a stílusteremtő X6) öszvérautóit, de a nagyobb modellektől eltérően talán lesz belőle háromajtós változat is. Korábban már megírtuk, hogy az 1-es BMW is fronthajtásos lesz, de mivel nem régi modell, még nem tudni, pontosan mennyit változik a karaktere. Most a Z4-es leváltása van soron, ami állítólag hibrid lesz, hiszen a Toyotával közösen fejlesztik, de a japán villanyrendszer mellett igazi bajor sorhatos motor fog benn dolgozni. A tervek között szerepel állítólag egy fronthajtásos, kisebb roadster is, ami a hasonló paraméterekkel rendelkező, még szintén csak a pletykák szintjén komolyan vehető Mercedes-Benz SLA ellenfele lehetne 2017-től.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?