Rolls-Royce gyerekeknek. És elektromos

Szárnyal a Rolls-Royce, főleg persze a Közel-Keleten

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Rolls-Royce egyre több és több "rendes" autót ad el, közben meg gyerekekkel közösen egy villanyosan guruló szappantartót is készített.


Harmadával növelte eladásait a Rolls-Royce az év első hat hónapjában - a BMW-tulajdonú, méregdrága luxusautókat építő brit márka pontos számokat nem közölt, csak azt, hogy a tavalyi első félév eredményéhez képest 33 százalékkal több járművet értékesített. Ami leginkább megy, az a 2013 őszén bemutatott Wraith kupé, s főleg a Közel-Keleten, de százalékosan Európában, az USA-ban és Kínában is kétszámjegyű a plusz. A Phantom is mind népszerűbb - nyilatkozta Torsten Müller-Ötvös elnök-vezérigazgató.
Hirdetés


A 200 ezer eurósnál (bő 60 millió forintosnál) drágább modelleket forgalmazók táborában piacvezető Rollsnak - még - nincs közúti elektromos autója, de tíz brit kisiskolással együttműködve a mérnökök összeeszkábáltak egy RR-hűtőrácsos villanygokartot. A "szappantartó" a goodwoodi GreenPower IET Formula Goblin elnevezésű versenyre épült.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?